Együttműködési megállapodás az Országos Széchényi Könyvtárral

2016. május 27-én szakmai együttműködési megállapodást írt alá Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) fõigazgatója, valamint Kiszl Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézetének (ELTE BTK KITI) igazgatója. A megállapodást ellátta kézjegyével Borhy László akadémikus, az ELTE BTK dékánja is.

 



Az együttműködés alapvető célja, hogy a felek elméleti és gyakorlati tudásbázisukat, valamint kapcsolatrendszerüket közös szakmai céljaik elérése érdekében együttesen mozgósítsák, különösen a következõk teljesüléséért:
- Az OSZK nemzeti könyvtári és szakkönyvtári működésének, tevékenységének, valamint a felsőoktatásban tanultak gyakorlati alkalmazásának bemutatása az ELTE BTK KITI hallgatói számára.
- Az ELTE BTK KITI hallgatói gyakorlati tapasztalatszerzésének és munkaerő-piaci bekapcsolódásának elősegítése, s egyben szakmai utánpótlás biztosítása az OSZK számára.
- Közös kutatási projektek és tudományos rendezvények szervezése, kölcsönös szakértői közreműködés és konzultáció, pályázati kooperáció, továbbképzések lebonyolítása, szakdolgozati és doktori témák könyvtári konzultációs lehetőséggel egyeztetett kiírása.

 

 



Az OSZK lehetővé teszi, hogy az ELTE BTK KITI munkatársai és hallgatói –jogviszonyuk igazolása után – mentesüljenek a beiratkozási díj térítése alól, továbbá a felek elhatározták egy komplex szakmai gyakorlati rendszer létrehozását. Az OSZK az ELTE informatikus könyvtáros hallgatóinak támogatása érdekében egy ösztöndíjprogram kidolgozását vetítette előre, a közeljövőben ezzel is serkentve a kiemelkedő tehetséggel bíró pályakezdők OSZK-beli elhelyezkedését. Az ELTE BTK KITI oktatói és könyvtártudományi doktori programjának hallgatói fokozott bevonásával segíti a Könyvtári Figyelő című könyvtár- és információtudományi folyóirat szakmai színvonalának megtartását, illetve emelését.

 

 



Tüske László főigazgató és Kiszl Péter intézetigazgató az ünnepélyes aláírás alkalmával a két intézmény között már eddig is számos területre kiterjedő közös szakmai munka még intenzívebb folytatásáról állapodott meg. Ezzel új távlatok nyílnak az ország első számú könyvtára és a hazánkban elsőként alapított – valamint a legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező, a BA, az MA és a PhD szintű végzettségek megszerzését egyaránt lehetővé tevő felsőfokú könyvtár- és információtudományi képzőhelye vonatkozásában.

 

 

További fényképek a megállapodásról

 

 

Forrás: www.lis.elte.hu