Éjszaka Európában

Szerző
Glavan, Polona
Kiadás ideje
2015
Kiadó
Typotex
Kiadás helye
Budapest
ISBN
978-963-279-842-4
Ismertető

A szlovén Polona Glavan fő erőssége a novella, amit jelen, 2001-es első regényében is kamatoztat, hiszen a fiatal hátizsákos turistákról szóló történet rövidebb, egymáshoz kapcsolódó sztorikból áll össze, akárcsak az éjszakai vonat kocsijai, amelyeken utaznak Párizs és Amszterdam között. A regényidő mindössze tíz óra, de egész életsorsok tárulnak fel, hiszen az ifjú, interrail jeggyel utazó (fő)szereplők életük nehéz szakaszában vannak: fiatalságuknak már vége, de nem állnak még készen, nem elég edzettek ahhoz, hogy az élet első viharait kiállják. A több irodalmi díjjal is jutalmazott írónő maga is szenvedélyes utazó, s ebbéli, hiteles tapasztalatain alapul az élettelien, néha egyszerűen, mégsem szegényesen megírt könyv. Polona Glavan ugyanis pontosan tudja, hogy a kevés mikor több - megindítóan, együttérzéssel mintázza meg hőseit, de sohasem szentimentálisan. S tudja azt is, hogy ebben az életszakaszban a létezés kellemetlen pillanatai mutatják meg, hogy a vereségek és hibák vannak ránk a legnagyobb hatással. Christian, Andrinne, Giordano, Nina, Mike, Dave, Ray, Tina, Rebecca, Christophe, Michel, Marijke vagy Aidan a fiatalság naiv gondtalanságával az egyre inkább közelgő, ám még korántsem időszerű felnőttkor közötti légüres térben lebegnek. Ez a senkiföldje kitűnő alkalom arra, hogy számot vessenek eddigi életükkel, hogy kapcsolataik és saját érzéseik komolyságát mérlegre tegyék, s az esetleges vakvágányokról letérve, új irányokat vegyenek. A széles körben ajánlható regény azon kevesek közé tartozik, amelyet a kritika és a közönség egyaránt jól fogadott.

"www.kello.hu minden jog fenntartva"