Munkatársat keresünk
Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak...

Egyre több digitalizált magyar folyóirat érhető el

A Ludas Matyi című folyóirat címlapja

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár és az Arcanum Adatbázis Kft. 2017 novemberében megkötött együttműködési megállapodása keretében intézményünk hozzájárul a magyar folyóiratok minél teljesebb hozzáférhetővé tételéhez a nálunk őrzött példányok rendelkezésre bocsátásával. Az Arcanum által létrehozott, és Magyarország legnagyobb periodika-adatbázisává vált Arcanum Digitális Tudománytárban (ADT) így egyre több és egyre teljesebb lehet a digitális tartalom.

Az együttműködés célja a könyvtárunk állományában fellelhető magyar kulturális értékek védelme, a bennük őrzött információk megmentése, a széleskörű nyilvánosság számára a hozzáférés biztosítása.

A Könyvtár a megállapodás értelmében elősegíti az Arcanum digitalizálási projektjét azáltal, hogy az állományába tartozó folyóiratokat digitalizálás céljából az Arcanum Adatbázis Kft. rendelkezésére bocsátja. Az Arcanum Adatbázis Kft. vállalta a könyvtár szolgálati raktári katalógusának digitalizálását is, amely jelentősen megkönnyíti majd a könyvtárosok munkáját.

A megállapodás keretében eddig 505 kötetnyi folyóirat, több mint ötvenezer oldal terjedelemben került digitalizálásra. Az együttműködésnek köszönhetően feltöltésre kerültek, és a közeljövőben folyamatosan elérhetővé válnak a Beszélő, a Ludas Matyi, az Alföld, a Magyar Ifjúság, a Magyar Nemzet, a Prágai Magyar Hírlap, a Szabad Ifjúság, a Magyar Közigazgatás, a Kárpátaljai Újság, a Sürgöny és a Reform archivált számai. A program tovább folytatódik 19–20. századi magyar szakfolyóiratok és más periodikus kiadványok digitalizálásával.

Az Arcanum Digitális Tudománytár az ELTE-s IP-címekről díjmentesen elérhető.

Keresés
Szín
Alapítvány
Chat
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
Chat
Nem azonosított felhasználó
Azulfidine | Where To Purchase Forum
2018.10.15. 04:08
Nem azonosított felhasználó
Reminyl | Low Cost Free Shipping
2018.10.15. 10:22
Nem azonosított felhasználó
Astelin | Discount Online
2018.10.16. 22:05
Nem azonosított felhasználó
Grifulvin | Find Price Sacramento
2018.10.17. 04:02
Nem azonosított felhasználó
Kedves könyvtáros! Az InCites adatbázist szeretném használni. Stunnel-en keresztül próbáltam és a caesar.elte.hu végű email címmel regisztráltam, de nem enged be. az írja: "You do not have a subscription to the InCites pro..." mi lehet a gond?
2018.10.17. 10:04
Kedves Érdeklődő! Az adatbázis-használattal kapcsolatos probléma megoldása érdekében kérem, vegye fel a kapcsolatot az illetékes kollégával a nagy.roland@lib.elte.hu e-mail címen. Üdvözlettel: Balogh Ildikó ELTE EKL
Üzenetküldés, korábbi üzenetek
Oldalszín

kék

pink

zöld

narancs

bordó

Keresés

Katalógus

Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat dokumentumállományában keres.



ELTEFind (teszt)

A kereső az online katalógusunkban és a digitális gyűjteményünkben (EDIT) keres.

Weboldal

Alacsony felbontáson nézi honlapunkat, ezért tartalma nem jeleníthető meg. Növelje meg az ablak méretét, vagy keresse fel kis felbontásra szánt honlapunkat a http://konyvtar.elte.hu/m oldalon.