Hírarchívum

2023. november 28., kedd – 12:23
EKL Egyetemi Könyvtár
Az első Magyarországon működő nyomda kiadványai közül az 1473-ban pünkösd előestéjén, június 5-én Hess András által megjelentetett „Budai krónika” (Chronica Hungarorum) a leghíresebb, melynek könyvtárunkban őrzött példánya arról is nevezetes, hogy soha nem hagyta el a történelmi Magyarország területét. A 2023-ban 550 éves „Budai krónika” évfordulójára állítottuk össze virtuális kiállításunkat, melynek alapjául a 2023 júniusa és szeptembere között látható kamarakiállításunk szolgált.
2023. november 27., hétfő – 10:58
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. november 30. és 2023. december 2. között technikai okok miatt zárva tart. Megértésüket előre is köszönjük.
2023. november 23., csütörtök – 09:08
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az alkalmazás hatékonyan támogatja a tudományos kutatást azáltal, hogy egy könnyen használható felületen keresztül bármikor és bárhol gyorsan elérhetővé teszi a könyvtár EBSCO-előfizetéseinek keresési eredményeit. A felhasználók, akárhol is tartózkodjanak, elolvashatják vagy meghallgathatják az általuk keresett tartalmakat, megtekinthetik PDF- és HTML-formátumban, valamint letölthetik és olvashatják az EBSCO e-könyveket.
2023. november 23., csütörtök – 08:40
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az EBSCO 2023. december 31-éig próbahozzáférést ajánlott fel az EBSCOhost platformon elérhető SocINDEX with Full Text adatbázishoz. A SocINDEX, a szociológiai kutatások legátfogóbb bibliográfiai adatbázisa, a legjobb szociológiai folyóiratok indexált rekordjait kínálja, melyek számos kapcsolódó tanulmányt lefednek.
2023. november 23., csütörtök – 08:09
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az új adatbázis 1.500.000 disszertáció és szakdolgozat bibliográfiai adatait tartalmazza, melyek mindegyike teljes szöveggel hozzáférhető. Az EBSCO Open Dissertations adatbázis és az EBSCOhost platform az ELTE hálózatához kapcsolódva közvetlenül vagy VPN-szolgáltatás igénybevételével az egyetemen kívülről is elérhető.
2023. november 20., hétfő – 11:12
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. november 24-én (péntek) egyetemi rendezvény miatt zárva tart. Megértésüket előre is köszönjük.
2023. november 13., hétfő – 17:08
EKL Egyetemi Könyvtár
A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozata keretében épülettúrákkal, tárlatvezetésekkel, könyv- és restaurátorműhely-bemutatókkal vártuk az érdeklődőket.
2023. november 13., hétfő – 14:13
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. november 16-án (csütörtökön) 14.00 órától technikai okok miatt ideiglenesen zárva tart. Pénteken (2023. november 17.) a szokott nyitvatartási rend szerint várjuk olvasóinkat. Megértésüket előre is köszönjük.
2023. november 9., csütörtök – 13:30
EKL Egyetemi Könyvtár
„Sokszínűség és változatosság – Válogatás a tajvani irodalom gyöngyszemeiből” címmel poszterkiállítás nyílt 2023. november 7-én az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.
2023. november 8., szerda – 13:50
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
„Mozaikok az ELTE örökségéből” címmel indított sorozatunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be. A hónap műtárgya a maldív dió (Lodoicea maldivica).
2023. november 6., hétfő – 13:46
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az EBSCO munkatársa, Tibor Foltinsky (Customer Training Specialist) online webinárium keretében tart képzést könyvtárosok számára, akik így hatékony segítséget nyújthatnak a kutatóknak, könyvtárlátogatóknak a szakirodalom keresésben, és maguk is képzéseket tarthatnak az érdeklődő felhasználóknak.
2023. november 2., csütörtök – 13:27
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Novemberben bemutatott kötetünk címe „Készület a jól meghaláshoz”, mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. október 26., csütörtök – 09:06
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az Arcanum Adatbázis Kiadó Kft., a partnerkiadókkal egyetértésben, próbahozzáférést ajánlott fel a SZAKTÁRS platformhoz csatlakozott kiadók adatbázisaihoz 2023. december 31-éig.
2023. október 24., kedd – 16:23
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Alumni Központ szervezésében „Az Egyetem megnyitja kapuit” eseménysorozaton az ELTE Egyetemi Könyvtárba látogattak el az érdeklődők.
2023. október 20., péntek – 14:03
EKL Egyetemi Könyvtár
Kétszázötven évvel ezelőtt, 1773-ban XIII. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, felgyorsítva egyetemünk állami kézbe kerülésének folyamatát. 1635 és 1773 között számos nagy tudású, kiváló jezsuita oktatott egyetemünkön, tevékenységükkel maradandó nyomot hagyva az intézmény történetében. Októberben az egyetem egykori oktatóját, rektorát és könyvtárunk vezetőjét, Sennyey Lászlót mutatjuk be.
2023. október 20., péntek – 09:32
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár első emeleti kölcsönzőpultjában a külső akkumulátorok mellett fejhallgató kölcsönzésére is lehetőséget biztosítunk a könyvtári tartózkodás idejére. Fejhallgató a kölcsönzőpultnál igényelhető, érvényes olvasójeggyel. Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésükre. Kellemes és tartalmas időtöltést kívánunk!
2023. október 20., péntek – 08:51
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az EBSCO próbahozzáférést ajánlott fel az MLA International Bibliography with Full Text adatbázishoz, amely a bibliográfiai adatokon túl teljes szövegű folyóiratok széles körű gyűjteményét kínálja. A tesztidőszak 2023. december 31-éig tart.
2023. október 19., csütörtök – 15:26
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár is képviseltette magát az intézményünkben két évtizeden át dolgozó, első magyar könyvtárosnő, Dr. Czeke Marianne születésének 150. évfordulója alkalmából a szülővárosában, Sopronban rendezett emléktábla-avatáson.
2023. október 18., szerda – 11:33
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
2023. október 26-án második alkalommal kerül megrendezésre a CHARM-EU Open Science Day program. A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
2023. október 16., hétfő – 13:24
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
A K21 Minőségirányítási Koordinációs Bizottság 2023. évi harmadik negyedéves beszámolóján a munkacsoportok vezetői számot adtak az elmúlt negyedév eredményeiről, a folyamatban lévő munkákról és változásokról.