Bach-koncert
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár aulája ad...
K21 beszámoló nap
A járványügyi helyzetre való tekintettel a K21...
Az inga éjszakája
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban,...
Lapokba zárt titkaink
Könyvbemutatóink keretében könyvtárunk különleges...
Tárlatvezetés az Eötvös-kiállításon
A Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából A...
Könyvtári MOOC
Elérhetővé vált az Egyetemi Könyvtári Szolgálat (...
Megújult restaurátor-műhelyünk
Európai viszonylatban is jelentős a könyvtárban...
Online beiratkozás
Egy évvel ezelőtt tettük hozzáférhetővé mobil...
6877
6849
6835
6804
6803
6797
6784
6619
 

Amit az Egyetemi Könyvtárról tudni érdemes. A kötészetről és a megmaradt iratanyag dicséretéről

Némi tétovázás után, úgy gondoltuk, hogy a már említett Dobocsányi-utód levele is érdeklődésre tarthat számot, ide tartozik. Magánlevél ugyan, de fontos információk olvashatók ki belőle. Mi mindent volt köteles  a könyvtárszolga, könyvkötő örökébe cégtársként lépő vej, Simonyi (Hivatalos pecsétjük szerint társak, ugyanakkor cégbejegyzés nem örökítette meg a cég alapítását) elvégezni, alkalmanként eltűrni. Simonyi István, végül is megvált a könyvtártól, önálló könyvkötő és díszmű-készítő lett Várpalotán, díszes, fejléces levélben reagált  Pádly Lajos megkeresésére, 1885. 11. 9.-én. (1884 / 85 / 663 sz.) Ha erősen szubjektív is e beszámoló tónusa, lépjünk hátrébb, nézzük a dolgot „munkáltató és munkavállaló“ szemszögéből.

„Tek. Pádly úrnak!

[…] tisztelt Pádly úr mindenesetre tudni fogja, hogy mielőtt szolgálatomat elfoglaltam, jó egészségnek örvendettem. […] azt tetszik tudni, hogy három hóig az egyetemi könyvtárt minden fizetés nélkül szolgáltam, pedig meg volt ígérve, hogy kinevezésem után a 3 hóra járó összeget egyszerre megkapom, azonban ebből semmi sem lett, hogy miokból azt tudom. A lakást illetőleg pedig mindenki azt mondta, a hivatalos helyiségek takarításáért élvezem, holott ma Gelecsics bírja, ’s vajjon most kitakarít? Betegségem alatt pedig köteles helyettesíteni a szolgák közül bármelyik is, ezt én is nem egyszer megtettem. Számtalanszor egyik, vagy másik dorbézolt éjjelenkint, nem akarom ugyan ezzel őket megnevezni, sőt egész napokat mulasztottak, s akkor nekem kellett értök helyt állani, mert a házban laktam, s minden törekvéseim daczára csak is olyan bánásmódban részesültem, ami nem tisztességes embernek való! Különben, ami a végkielégítést illeti, azon megjegyzést vagyok bátor tenni, hogy azon szenvedésekért, amit az ember az egyetemi könyvtárnál eltűrni kénytelen még a kamatjai sem, a fizetést pedig egy állami szolgálatnál, ha tizennégy napig beteg valaki megvonni, úgy hiszem egy kissé furcsa eljárás. Nem különben olyan szolgáknak, kiknek fizetésük van kollégájuktól tiszteletdíjat adni, azonban, ha Nagyságos Igazgató Úr mindezeknél fogva ezt az eljárást helyesli, kénytelen vagyok magamat ennek alávetni. […]”

Az állítás tehát az volt, hogy az egyetem nem fizetett, sem rendesen, sem időre (Visszatérő motívuma ez szinte valamennyi folyamodványnak ebben az időszakban!), könyvtára a természetbeni lakhatás fejében ellentmondásos gyakorlatot várt el, ill., követett. A könyvtárszolgától házmesteri és egyéb szolgáltatásokat várt el, takarítást és alkalmanként helyettesítést. Simonyi megalázónak tartotta a bánásmódot, soknak érezte a rá eső egyéb terheket, végül úgy ítélte meg,  indokolatlanul vonták meg tőle a végkielégítést és a betegpénzt. A leírtakból úgy tűnik, „megörökölte” Dobocsányi házmesteri és könyvkötői megbízását, és nem akarta azt változatlan feltételekkel birtokolni.

Ennek némileg ellentmondani látszik Szilágyi álláspontja: SI sokat betegeskedik, ugyan sokat takarít is és apróbb könyvkötői szolgálatokat tesz, de …. Ezzel szembe szállni nem volt érdemes. Nem tisztünk, nem is célunk, hogy a fenti vitát eldöntsük. Hogy állt-e egyéb indok, esetleg más érdek Simonyi „menesztése“ mögött, erről nem szólnak a dokumentumok.  A hivatal, ha látta, behunyhatta fél szemét.

Nem fűztünk hozzá sok reményt, hogy erről az időszakról bármiféle egyéb iratanyagra találhatunk. Tévedtünk.

A levéltár 19. EK e/Pénzügyi iratok. Desideratumok („kívánalmi jegyzékek”  és postulátumok (kérés, rendelés) 1788-1899 1. dobozában, sok minden egyéb között, társintézmények, kiadók, antikváriusok, írószer-, papír-, és egyéb kereskedők számlái mellett, amely számlák egykoron karok szerinti iratrendben tükrözték az éves rendes ill., rendkívüli átalány, egyéb díjalapok keretére elköltött összegeket, ott voltak a könyvkötők számlái is. Közöttük, ha talán nem is teljes számban (tehát nem évenkénti, következetességgel.), de meglepően nagy mennyiségben találhatók könyvkötő-számlák. Ezek a könyvtár számára kiállított másolatok voltak, miután az EK fogta össze, ha úgy tetszik, koordinálta a karok könyvtári, könyvrendelési, vásárlási és köttetési ügyeit. 1875-től 1883-ig találtunk kötészetre vonatkozó másolatokat, és két eddig ismeretlen könyvkötővel egészülhetett ki eddigi listánk. Igaz, mindkettőről csak 1875-ben teljesített munkákról származnak adatok. Bóka Lajos és Karsch Károly ill., Lajos (C.L. Karsch) szerepel Dobocsányi és Dochnál mellett a jegyzéken.  Mind Bóka, mind Karsch jó nevű könyvkötőmesterek. Utóbbi egészen a főcéhmesterségig vitte. A korabeli lakcímjegyzékek szerint mindketten mesterek, tehát céhtagok, legényekkel, inasokkal dolgozó pesti polgárok. Bóka a belváros Schiffgasse 7-ben, a Karschok, apa és fia a IV. ker Sebastiani platz 1., Ecke Schlossergasse 1-ben laktak (Ez ma már nem létezik.). Dobocsányit a korabeli címtárak (Adresskalender, Pester Lloyd Kalender) 1866-ban még a Franziskanerhof-ban tartják számon, míg Dochnált eleinte a Paradeplatz/Dísztér 195-ben, majd később a Tárnok u.5.-ben. Számláikon követhető, hogy melyikük, mikor, milyen és mennyi munkát készített a karok és a Könyvtár, azaz az EK számára.

A kir. Magy. Tudományegyetemi questúrai hivatalnak az 1875 évi könyvtári átalányról szerkesztett számadása által feltüntetett könyvkötő-tételek:  Bóka Lajos könyvkötő  4,  Dochnal Béla 5, Karsch K. L. 3, Dobocsányi  Ignácz 1. A könyvtár részéről a munkát dr. Máté vette át, ő hitelesítette a számlákat. Bóka Lajosról nem tudunk, és hogy ez a jegyzék pályáztatással függött volna össze, ez sem derült ki, de nem zárható ki teljesen.

Ezt követik DOBOCSÁNYI Ignác, könyvkötő számlái, (feltüntetve rajtuk: tételszám, szerző, cím, ill.  a végzett kötészeti eljárás megnevezése, ára) Ennek alapján képet alkothatunk az általa végzett könyvkötő mnkáról, legalább is ennek egy részéről. Ez a tevékenység egészült ki esetében a más intézmények részére végzettekkel. Dobocsányi a már említett címen túl, (Realschulgasse 16, majd Frantiskanerplatz 5.-ben is megfordul)

  • 1878. 04. 01. / 52 f. 25 kr., Bölcsész. kar részére évi átalányból
  • 1878. 04. 29. /   6 f 20 kr, Bölcsész. kar részére évi átalányból
  • 1878 07. 06. /   4 f 45 kr, Bölcsész. kar részére, rendes évi átalány terhére, megjegyzés: Kisfaludy Társaság Évlapjának XIII. folyam (új) folyam 500 db keménykötés, saját papírral borítva
  • 1878. 12. 11. / 21 f. 50 kr Bölcsészeti kar részére, rendes évi átalányból
  • 1879. 12. 27. /   5 f. 90 kr. A Kir. M. Tud. Egyetemi Könyvtár /Theologiai Kar/ részére
  • 1879. 12. 29. / 20 ft 65 kr A Kir. M. Tud. Egyetemi Könyvtár /Rendezése/ részére,  a nyereményi alapból,
  • 1880. 03. 23 / 47ft 25 kr / Bölcsészeti kar, r. évi átalány
  • 1881. 03. 16 /182 ft 80 kr /Számlamásodlat, Orvosi kar r. átalány
  • 1881. 03. 30 /  34 ft 70 kr, / Számlamásolat, Bölcsészeti kar r. átalány
  • 1881. 12. 27. /280 f 05 kr / Jog és államtud. kar részére
  • 1882. 05. 13. (Dobocsányi és Simonyi céges bélyegzővel!) 24 ft, 80 kr, EK /rendezés/ részére beszerzések („javítás, fűzés, kötés, Pester Loyd újraköt, Stieler Hand-atlas újraköt., Heitzmann Anatomie újraköt, papírszám, csomagoló tábla.“
  • 1882. 05. 13. (D+S) 133 ft, 85 kr, Jogtudományi kar díjalap, 13, 90 Hittudományi kar részére
  • 1882. 07. 10. / 88 f. 60 kr, Hittudományi Kar részére.
  • 1882. 07. 10. / 64 ft, 85 kr, Jog- és államtudományi kar részére.
  • 1882. 11. 25. (D+S) 128 f. 85 kr. EK részére rendezés fejében készített kk. munkákról (javítás, újrakötés, ideigl. kötés, fűzés, kívánatlap számjegy, hírlapjelző, hírlapjegyzéktábla, papírlemez, vászon könyvtok, látogatókönyv vászonba kötve, írómappa, Cicero Opera, új bőr sarok aranyozva, PN újra kötve, új vászonsarok aranyozva., az EK  1881 évi gyarapodási czímegyzéke borítékba fűzve
  • 1882. 11. 25. (D+S) 51 f 80 kr Jog- és államtudományi kar részére
  • 1882. 11. 25. (D+S) 56 fr 85 kr, Bölcs. kar részére
  • 1882. 11. 25. (D+S) 56 fr 85 kr, Jog-és állatudományi  kar részére
  • 1882. 11. 25. (D+S) 72 f 50 kr, Jog- és államtudományi kar részére
  • 1883. 03. 04. (D+S) 8 fr 10 kr  Hittudományi Kar részére, rendes évi átalány
  • 1883. 03. 04. (D+S) 31 fr 60 kr, 4 kar. részére
  • 1883. 03. 04. (D+S) 150 fr 20 kr, Jogi kar részére, díjalap
  • 1883. 03. 04. (D+S) 7 fr 40 kr, Orvosi kar részére
  • 1883. 07. 06. (D+S) 50 fr 50 kr, Jog és államtud. kar részére,
  • 1883. 07. 06. (D+S) 47 fr 40 kr, Bölcsészeti kar részére,
  • 1883. 07. 06. (D+S) 50 fr 50 kr, Jogtud. Kar díjalap,
  • 1883. 07. 06. (D+S) 13 fr 20 kr, Orvostudományi Kar részére,
  • 1883. 07. 06. (D+S) 7 fr 55 kr, EK rendezés részére,
  • 1883. 07. 06. (D+S) 169 fr 20 kr, Hittudományi kar részére

DOCHNAL, Adalbert (későbbiekben, Albert Dochnal, majd Dohnál Béla, aki kezdetben német fejléccel állította ki számláit:

  • 1878. 03. 27 / 18 f 95 kr, Bölcsészeti kar, r., átalány
  • 1878. 04. 01 / 145 f 22 kr, Jog-és államtudományi kar rendkívüli átalány
  • 1878. 04. 11 / 15 f 40 kr, Bölcsészeti kar,  r. átalány
  • 1878. 06. 11 / 12 f 80 kr, Bölcsészeti kar r. átalány
  • 1878. 07. 17 / 18 f  55 kr, Copie, bölcs. kar r., r. átalány
  • 1878. 10. 16 / 43 f / Copie, bölcsészeti kar részére, Adalbert Dochnal, Buchbinder
  • 1878. 11. 07 / 67 ft 45 kr / Rechnungs-Copie …,  Bölcsészeti kar részére, Adalbert Dochnal, Buchbinder aláírásával
  • 1878. 11. 30 / 22 ft 23 kr, Rechnungs Copie, Bölcsészeti kar részére, Adalbert Dochnal, Buchbinder, r. évi átalány
  • 1879. 07. 18 / 6 ft 78 kr, Hittudományi kar számára, r. évi átalány
  • 1879. 12. 27 / 40 f 65 kr.  A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár /Theologiai Kar/ részére
  • 1880. 01. 1380 ft 4 kr, Bölcsészeti kar r., évi átalány
  • 1880. 03. 03 / 286 ft 4 kr, Bölcsészeti kar r., évi átalány
  • 1880. 03. 31 / 32 ft 5 kr, Bölcsészeti Kar r., évi átalány
  • 1881. 01. 14 / 46 ft, Orvosi kar r., évi átalány
  • 1881. 02. 07 / 49 f 15 kr, Orvosi kar r., évi átalány
  • 1881. 03. 10 / 115 f 17 kr, Orvosi kar r., évi átalány
  • 1881. 03. 31 / 76 f 57 kr, Orvosi kar r., rendkívüli átalány
  • 1881. 06. 22 / 50 f, Jog és államtudományi kar r., átalány
  • 1882. 02. 24 / 116 f 8 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott könyvkötő munkákról, Bölcsészeti kar
  • 1882. 04. 11 / 58 f 76 kr, A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára,. Jog és államtudományi kar,
  • 1882. 05. 22./ 6 f. 78 kr.  A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról
  • 1882. 05. 25 / 24 f. 95 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott könyvkörő munkákról, Bölcsészeti kar r., átalány
  • 1882. 05. 25. / 101 f. 16 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Jogi kar, díjalap
  • 1882. 06. 13. / 43 f. 64 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Bölcsészeti kar
  • 1882. 06. 26 / 8 f. 15. kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára, Jogi kar, díjalap
  • 1882. 06. 26 / 21 f. 60. kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtárszámára, Bölcs. kar r.
  • 1882. 09. 13 / 29 f. 85 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Bölcsészeti kar r.
  • 1882. 11. 09 / 124 fr. 25 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Jogi kar r.
  • 1882. 12. 18 / 107 f. 9 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Jogi kar díjalap
  • 1882. 12. 18 / 66 f. 48 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Bölcsészeti kar díjalap
  • 1883. 01. 27 / 47 f. 26 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Jogi kar díjalap
  • 1883. 01. 30 / 147 f. 36 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Bölcsészeti kar r.
  • 1883. 02. 15 / 87 f. 55 kr. A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Bölcsészeti kar díjalap
  • 1883. 02. 15 / 45 f. 51 kr, A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Jog és államtudományi kar díjalap
  • 1883. 07. 07 / 55 f. 63 kr, A tekintetes budapesti magy. kir. tud. egyetemi Könyvtár számára beszolgáltatott munkákról, Jog és államtudományi kar díjalap

A könyvtár rendezésekor sem nélkülözhette a könyvkötők munkáját ezt többnyire Dobocsányi végezte. Övé volt minden apróbb javítás, ilyenkor a megszokott tételek ilyen kiegészítésekkel bővültek.:“ 30 Dbr mű javítása különféle árak mellett, 2 lefűzése és borítva, 6 db számok és füzetek betoldása, különf. árak, 6 rizsma diósgyőri papíros meczése, 2 rizsma kívánatlapok meczése, 1350 db enyvezett papír kívánatlap csomagolásra, 4200 számjegy papíros, 3 db incunábulum újrakötve“

Kötészeti elszámolások, ha nem is hiánytalan számban, de korábbi időszakra vonatkozóan is tekintélyes számban találhatók. Érdemes lenne hozzáértő szemmel megkutatni őket.

Nem kötészeti vonatkozású, de egy 1880-ban kiállított számla tételei között felfedezhettünk egy bölcs előrelátással a bölcsészkari átalány terhére megvásárolt Trefort képet is potom 6 ft.-ért is az igazgatói szoba részére.

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com

Keresés
Szín
Alapítvány
Chat
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
Chat
Nem azonosított felhasználó
vodkát akarok!!!!! :D
2019.02.08. 13:01
Vodkát nem tartunk a könyvtárban, de például az Egyetemi Könyvtár közelében számos vendéglátóhely található. :)
Nem azonosított felhasználó
Tisztelt Könyvtár Szolgálat! A SciFinder adatbázis elérésével kapcsolatban érdeklődöm. Egyetemi hálózatról próbáltam belépni, a bejelentkezéshez caesar azonosítót és jelszót megadva, de nem működött. Hogy tudnám a legegyszerűbben elérni az adatbázist?
2019.03.22. 14:39
Köszönjük az üzenetet! Kollégáink igyekszenek minél hamarabb elhárítani a problémát, 1-2 nap türelmet kérünk.
Nem azonosított felhasználó
???
2019.04.16. 13:51
Nem azonosított felhasználó
Látogatójeggyel is van lehetőség az Arcanum Digitális Tudománytáron megnézni a digitalizált folyóiratokat?
2019.04.17. 11:45
Kedves Érdeklődő! Igen, gépeinken szabad a hozzáférés az Arcanum adatbázisaihoz.
Nem azonosított felhasználó
Is it free to use the library space and wifi for general public?
2019.06.13. 10:34
Yes, you can use our library and the services free with a visitor's pass which you can get to information desk on ground floor.
Üzenetküldés, korábbi üzenetek
Oldalszín

kék

pink

zöld

narancs

bordó

Keresés

Régi katalógus

Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat dokumentumállományában keres.



ELTEFind (teszt)

A kereső az online katalógusunkban és a digitális gyűjteményünkben (EDIT) keres.

Weboldal

Alacsony felbontáson nézi honlapunkat, ezért tartalma nem jeleníthető meg. Növelje meg az ablak méretét, vagy keresse fel kis felbontásra szánt honlapunkat a http://konyvtar.elte.hu/m oldalon.