Könyv-örökbefogadás a Pázmány-napon
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint...
Kamarakiállítás dedikált könyvekből
Gömöri Györgyöt köszönthettük vendégünkként 2018...
K21 beszámoló nap
Az K21 Minőségirányítási Koordinációs Bizottság...
Könyvtáros Café
2018. április 18-án került sor a Könyvtáros Café...
Könyvtári kisegítőket keresünk
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a...
4294
4235
4233
4224
4091

A kaszáskeresztesek és Dévaványa

Alcím: 
kálvinizmus, "szekta", lázadás
Szerző: 
Papp Barbara
Kiadás ideje: 
2014
Kiadó: 
Gondolat
Kiadás helye: 
Budapest
ISBN: 
978-963-693-559-7
Borítókép: 
A könyv borítója
Ismertető: 

1936 áprilisában a rendszer megdöntésére irányuló összeeskövést leplezett le a magyar hatóság: a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, azaz a kaszáskeresztesek készülődtek a hatalom megszerzésére. Ez az a párt, amelynek jelvénye eredetileg a horogkereszt volt, és csak annak német államjelvénnyé nyilvánítása után választották a halálfejet, a csontok helyén egy-egy kaszával. A párt belső csatározásai nyomán több szélsőjobboldali párt alakult, így tulajdonképpen a nyilasok elődjének is tekinthető. A kaszáskeresztesek a harmincas években komoly vonzerőt jelentett a legszegényebb földműves rétegeknek - ám a mozgalom nagyszabású peréről megjelent tudósítások inkább a "foltos gatyás" tömeg nevetségességét hangsúlyozták, és nem igyekeztek megfejteni, hogy mi áll a tagok elkötelezettségének hátterében, mi tette annyira vonzóvá a vezér, Böszörményi Zoltán zavaros programját.
A szerző kutatásában arra kereste a választ, hogy mi motiválhatta a tagokat szélsőjobboldali, hírhedten erőszakos és demagóg párthoz való csatlakozásra, miért tekinthettek messiásként Böszörményire. A vizsgált helyszín Dévaványa, ahol rendkívül jelentős volt a kaszáskeresztesek száma, sőt a tervek szerint az - akkor még - Szolnok megyei nagyközség mellett gyülekeztek volna a Horthyék ellen induló csapatok.
Levéltári iratok, demográfiai és gazdasági statisztikák, korabeli néprajzi gyűjtések és a szerző által készített történeti interjúk voltak a mű forrásai."

A kaszáskeresztesek és Dévaványa
Keresés
Szín
Alapítvány
Chat
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
Chat
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! A mai nappal jár le egy kölcsönzésem, de nem tudom bevinni.Az lenne a kérdésem, hogy mennyi a késedelmi díj naponta? Pintér Réka
2017.11.02. 12:51
Kedves Pintér Réka! A könyvek a BTK Központi Olvasóterméhez tartozik, kérem a kozpontiolvaso@btk.elte.hu e-mail címen vegye fel a kapcsolatot a kollégákkal. Üdvözlettel, egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Érdeklődni szeretnék, hogy Philip Zimbardo - 2. Tanulás, emlékezés, intelligencia, tudatosság című könyve kölcsönözhető-e vagy sem. Illetve, ha még nem kölcsönözhető, akkor mikor lesz várhatóan elérhető?
2017.12.05. 11:26
Kedves Látogató! A könyv várhatóan napokon belül elérhető lesz kölcsönzésre (jelenleg még katalogizálás alatt áll). Amennyiben szeretné, hogy félretegyük a nevére a kölcsönzőbe, küldje el kérését a kolcsonzo@lib.elte.hu címre. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Jó napot! A Moholy- Nagy Művészeti Egyetemre járok. Arról szeretnék érdeklődni, hogy mennyibe kerül egy könyvtári belépő külsős diákoknak? Köszönettel: László Ágnes
2018.02.07. 23:08
Kedves László Ágnes! Köszönjük az érdeklődést! Más felsőoktatási hallgatók számára a beiratkozási díj fél évre 1000 Ft, egy évre 1850 Ft. A beiratkozáshoz szükséges az érvényes matricával ellátott diákigazolvány, valamint a személyi okmányok bemutatása. Nyitva tartás: H-P: 9:00 - 20:00 -- Üdvözlettel: Balogh Ildikó ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Közönségszolgálati Osztály 1053 Budapest, Ferenciek tere 6. Tel: 06-1-411-6500/ 3411, 3417 http://www.konyvtar.elte.hu
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Szeretném megkérdezni, hogy a 40 Ft/nap késedelmi díj a lejárat után minden napra vonatkozik vagy csak azokra napokra amikor a könyvtár nyitva volt. Köszönöm a választ! K.P.
2018.03.18. 18:43
Kedves Látogató! A türelmi idő lejárta után a késedelmi díj számításába minden naptári nap beleszámít (a türelmi időszak is). Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Érdeklődni szeretnék, hogy azon könyveknél, ahol az áll, hogy "rövid kölcsönzés", mit is takar valójában? Egy szótárról lenne szó. Előe is köszönöm a választ!
2018.04.26. 12:29
Kedves Kérdező, a katalógusban nemcsak az Egyetemi Könyvtár állományának adatait láthatja, hanem az ELTE egyéb tagkönyvtáraiét is. A "rövid kölcsönzés" kiírásnál meg kell nézni, hogy mely könyvtárhoz tartozik és tőlük megkérdezni, mivel nálunk nincs ilyen kategória, így nem is tudunk erre válaszolni. Ha a katalógusban keres, akkor a találati lista jobb szélén vannak a példányadatok, azaz, hogy adott könyvből mely könyvtárban van példány és hány darab. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Üzenetküldés, korábbi üzenetek
Oldalszín

kék

pink

zöld

narancs

bordó

Keresés

Katalógus

Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat dokumentumállományában keres.



ELTEFind (teszt)

A kereső az online katalógusunkban és a digitális gyűjteményünkben (EDIT) keres.

Weboldal

Alacsony felbontáson nézi honlapunkat, ezért tartalma nem jeleníthető meg. Növelje meg az ablak méretét, vagy keresse fel kis felbontásra szánt honlapunkat a http://konyvtar.elte.hu/m oldalon.