Éjszaka a könyvtárban
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár...
Archivátorokat keresünk
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a Digitális...
Könyvtári kisegítőket keresünk
Könyvtári kisegítő munkakör Az ELTE Egyetemi...
4339
4334
4330

Kisháború Háromszéken

Alcím: 
1848. december
Szerző: 
Csikány Tamás
Kiadás ideje: 
2015
Kiadó: 
Tortoma K.
Kiadás helye: 
Barót
ISBN: 
978-973-8995-18-5
Borítókép: 
Ismertető: 

"Aligha vállalkozhat arra bárki is, hogy hiánytalanul számba vegye az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc csodálatos és hősies eseményeit, a hadra kelt nép helytállását, szinte hihetetlen bátorságról tanúskodó tetteit. A háborús idő, a haza és a társadalmi haladásba vetett hit a mindennapok embereiből olyan hősöket varázsolt, akik sokszor a józan ész megfontolásait félretéve makacsul hittek a sikerben, a győzelemben. Olyanokat, akik, ha kellett, az életüket is feláldozták a szent ügyért éppúgy, mint harcostársaikért. [...] A következőkben tehát megpróbáljuk besorolni a háromszékiek önvédelmi harcát az akkori hadművészeti kategóriák egyikébe, ezzel is rávilágítva arra, hogy a harc sikere nem csak a vak szerencsének vagy éppen a székelyek vakmerőségének köszönhető, hanem egyúttal tudatos szervező és vezető munkának is. Ezzel alighanem tartozunk a székely had minden rendű, rangú parancsnokának és a harc minden résztvevőjének.
Csikány Tamás"

Kisháború Háromszéken
Keresés
Szín
Alapítvány
Chat
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
Chat
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Érdeklődni szeretnék, hogy Philip Zimbardo - 2. Tanulás, emlékezés, intelligencia, tudatosság című könyve kölcsönözhető-e vagy sem. Illetve, ha még nem kölcsönözhető, akkor mikor lesz várhatóan elérhető?
2017.12.05. 11:26
Kedves Látogató! A könyv várhatóan napokon belül elérhető lesz kölcsönzésre (jelenleg még katalogizálás alatt áll). Amennyiben szeretné, hogy félretegyük a nevére a kölcsönzőbe, küldje el kérését a kolcsonzo@lib.elte.hu címre. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Jó napot! A Moholy- Nagy Művészeti Egyetemre járok. Arról szeretnék érdeklődni, hogy mennyibe kerül egy könyvtári belépő külsős diákoknak? Köszönettel: László Ágnes
2018.02.07. 23:08
Kedves László Ágnes! Köszönjük az érdeklődést! Más felsőoktatási hallgatók számára a beiratkozási díj fél évre 1000 Ft, egy évre 1850 Ft. A beiratkozáshoz szükséges az érvényes matricával ellátott diákigazolvány, valamint a személyi okmányok bemutatása. Nyitva tartás: H-P: 9:00 - 20:00 -- Üdvözlettel: Balogh Ildikó ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Közönségszolgálati Osztály 1053 Budapest, Ferenciek tere 6. Tel: 06-1-411-6500/ 3411, 3417 http://www.konyvtar.elte.hu
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Szeretném megkérdezni, hogy a 40 Ft/nap késedelmi díj a lejárat után minden napra vonatkozik vagy csak azokra napokra amikor a könyvtár nyitva volt. Köszönöm a választ! K.P.
2018.03.18. 18:43
Kedves Látogató! A türelmi idő lejárta után a késedelmi díj számításába minden naptári nap beleszámít (a türelmi időszak is). Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Érdeklődni szeretnék, hogy azon könyveknél, ahol az áll, hogy "rövid kölcsönzés", mit is takar valójában? Egy szótárról lenne szó. Előe is köszönöm a választ!
2018.04.26. 12:29
Kedves Kérdező, a katalógusban nemcsak az Egyetemi Könyvtár állományának adatait láthatja, hanem az ELTE egyéb tagkönyvtáraiét is. A "rövid kölcsönzés" kiírásnál meg kell nézni, hogy mely könyvtárhoz tartozik és tőlük megkérdezni, mivel nálunk nincs ilyen kategória, így nem is tudunk erre válaszolni. Ha a katalógusban keres, akkor a találati lista jobb szélén vannak a példányadatok, azaz, hogy adott könyvből mely könyvtárban van példány és hány darab. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Érdeklődni szereték, hogy a MaNDA adatbázisában (http://mandadb.hu) fizetős hozzáféréssel elérhető dokumentumokat ELTE könyvtári tagság birtokában tudom-e otthoni számítógépen olvasni? Üdvözlettel: Harsányi Péter
2018.06.12. 17:59
Kedves Harsányi Péter! A MANDA adatbázisban szereplő egyes tartalmak korlátozás nélkül elérhetőek, függetlenül attól hogy milyen IP címről, mely könyvtár tagjaként keresi az adott dokumentumot. Más esetekben a feltöltött tételek nem hozzáférhetőek. Ebben az esetben megoldás lehet, ha a dokumentum elérése céljából felveszi a kapcsolatot a feltöltő intézménnyel. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Üzenetküldés, korábbi üzenetek
Oldalszín

kék

pink

zöld

narancs

bordó

Keresés

Katalógus

Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat dokumentumállományában keres.



ELTEFind (teszt)

A kereső az online katalógusunkban és a digitális gyűjteményünkben (EDIT) keres.

Weboldal

Alacsony felbontáson nézi honlapunkat, ezért tartalma nem jeleníthető meg. Növelje meg az ablak méretét, vagy keresse fel kis felbontásra szánt honlapunkat a http://konyvtar.elte.hu/m oldalon.