elektronikus

"Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022 folyamán ízelítőt ad az Egyetem tulajdonában álló gazdag tárgyi örökségből. Szeptemberben a hónap műtárgya a kémiai kísérletekre és a Nap színképének fényképezésére alkalmas eszköz, amelyet a tudós 1886-ban maga épített.
"Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022 folyamán ízelítőt ad az Egyetem tulajdonában álló gazdag tárgyi örökségből. Júniusban a hónap műtárgya egy redukált súlyú és ezüsttartalmú aureus, amelyet a hírhedt római császár a 64-es nagy tűzvész után veretett.
"Az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szombatján rendezik – immár huszadik alkalommal. Mintegy 400 intézmény közel 2000 programmal készül a kerek évfordulóra, köztük az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint az ELTE Természetrajzi Múzeum is.  
"[...] A délelőtt előadások levezető elnöke Dr. Tóth Krisztina, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, levéltárvezetője volt, aki maga is lefordította már a művet, s kutatásai alapján kiderült, hogy a leírást Bél Mátyás evangélikus lelkész (fő műve a Notitia Hungariae novae historico-geographica) rendelhette meg Radványi Ferenctől. Ezt az információt erősítette meg Dr.
"Személyes és online tárlatvezetések, műhelybemutatók és gitárkoncertek az ELTE könyvtárában a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében tekinthető meg a Janus Pannonius a humanizmustól a barokkig – Válogatás az Egyetemi Könyvtár és Levéltár gyűjteményéből című kiállítás. A tudományok és könyvek kedvelői részt vehetnek az Eötvös-kiállítás interaktív tárlatvezetésein, Kovács Ádám gitárkoncertjein, restaurátorműhely- és könyvtártörténeti vezetéseken és megismerhetik a könyvtár muzeális értékű kincseit is.
"Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022 folyamán ízelítőt ad az Egyetem tulajdonában álló gazdag tárgyi örökségből. Szeptemberben a hónap műtárgya az 1960-ban László Gyula régész professzor által tervezett, nercprémmel szegélyezett talár, amelynek mását az egyetem rektora ünnepi alkalmakkor mindmáig viseli. 
"Véget ér a centenáriumi tanév: az egyetemalapítás 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulóját 2021/2022-ben ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem. A Centenáriumi Zárórendezvények között szerepel konferencia, ünnepség a színházban és november 12-én a Szegedi Tudományegyetem Napja. [...] „A jezsuita rend szerepe a kolozsvári egyetem kialakulásában és későbbi működésében” című konferenciára várják az érdeklődőket 2022. november 9-én, szerdán 10:00 órától az SZTE Rektori Hivatal Dísztermében.
"Személyes jelenléttel, de csak két, meghatározott helyszínen lehet letenni a téli vizsgákat az ELTE BTK-n. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán a vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd, a vizsgák helyszínét azonban áthelyezték: nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják – írja az Eduline. [...]"
" A vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészkarán. A vizsgákat azonban nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják majd. Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen - derül ki abból a bejegyzésből, amelyet hétfőn tett közzé a bölcsészkar hallgatói önkormányzata a Facebookon.
"Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen "