rövid hír

"[...] "Most már sokkal kedvezőbb a helyzet, sok fejlesztést végeztek a könyvtárak és ahogy a mai nap is mutatja, különböző rendezvényeken keresztül képezik magukat a könyvtárosok, hogy minél felkészültebbek legyenek a szolgáltatások, illetve a fogyatékossággal élők fogadása tekintetében.
"[...] Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Facebook oldalán péntekenként láthatunk hasonló fotókat Dari Nikitől és Szelestei Flórától; az alkotópáros legutóbb az Erzsébet, a királyné c. könyv borítóját keltette életre. Sorozatuk neve: #bookfacefriday [...]"
"[...] Az ELTE Egyetemi Könyvtárából pedig ingyenesen beiratkozhattok. A Budapesti Corvinus Egyetem könyvtára szintén ingyenes, ugyanakkor 1000 forint kártyadíjjal kell számolnotok a beiratkozáskor. [...]"
"2019. augusztus 24-30. között került sor az IFLA idei konferenciájára és közgyűlésére Athénban. Az MKE támogatásával hárman vettünk részt az eseményen Szabó Pannával, az ELTE Egyetemi Könyvtár munkatársával, illetve Szabó Noémivel, az ELTE TTK könyvárának vezetőjével együtt. [...]"
"[...] Október 25-én, pénteken két rendezvény is várja az érdeklődőket. Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár újabb szakmai napot szervez 10-től a Nagyolvasóban, ezúttal az ELTE muzeális gyűjteményeinek kurrens kérdéseit járják körbe. A konferencián különböző gyűjteményekről tartanak előadást az adott intézmény szakemberei, nem csak ELTE-s előadókat értve ezalatt: például a Bécsi Egyetem tudományos gyűjteményeinek koordinációjáról is képet kaphatunk (a módszertani fejlődés jegyében).
"Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár időszakos kiállításhoz tárlatvezetőket keres. Diákmunkásokat keres az ELTE az Egyetemi Könyvtár épületében megrendezésre kerülő, Eötvös Loránd életét és munkásságát bemutató időszakos kiállításhoz. A tárlat 2019. november 22. és 2020. május 22. között lesz megtekinthető, így akár fél évig biztos munkalehetőséget tudhatnak maguknak a jelentkezők.
"A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként ötödik alkalommal rendez ünnepséget az ELTE Tudományos Tanácsa. A rendezvényt Borhy László akadémikus, egyetemünk rektora nyitja meg, majd egyetemünk három vezető kutatója tart előadást. Előadást tartanak: Bányai Éva professor emeritus: A kutató kíváncsiságtól a gyógyításig: fél évszázadom a hipnózissal Harmathy Attila professor emeritus: A polgári jog mindennapi életünkben
"[...] Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban könyvkötő és kalligráfiai műhelyek várják az érdeklődőket, a Magyar Táncművészeti Egyetemen pedig nyílt balett- és néptáncórák lesznek az épületbejárás mellett. [...]"
"[...] Szeptember 21-én a Magyar Örökség és Európa Egyesület „báró Eötvös Loránd világhírű fizikus-geofizikusnak a magyar tudományt és oktatást példamutatóan szolgáló életművéért” Magyar Örökség Díjat adományozott. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban virtuális bemutatót tartottak Eötvös Loránd családi és szellemi otthonáról: a Múzeum körúti campus D épületéről. [...]"
"Kvízjátékkal, könyvbemutatóval, tárlatvezetéssel várja többek között a felnőtteket és gyerekeket az Országos Könyvtári Napok keretében csütörtökön és pénteken az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség programsorozatának keretében a látogatók könyvtártörténeti vezetésen, a restaurátorműhely bemutatásán, valamint a Rákóczi-kötetekről szóló tárlatvezetésen vehetnek részt - olvasható az egyetem honlapján.