intézményi

"Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár időszakos kiállításhoz tárlatvezetőket keres. Diákmunkásokat keres az ELTE az Egyetemi Könyvtár épületében megrendezésre kerülő, Eötvös Loránd életét és munkásságát bemutató időszakos kiállításhoz. A tárlat 2019. november 22. és 2020. május 22. között lesz megtekinthető, így akár fél évig biztos munkalehetőséget tudhatnak maguknak a jelentkezők.
"A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként ötödik alkalommal rendez ünnepséget az ELTE Tudományos Tanácsa. A rendezvényt Borhy László akadémikus, egyetemünk rektora nyitja meg, majd egyetemünk három vezető kutatója tart előadást. Előadást tartanak: Bányai Éva professor emeritus: A kutató kíváncsiságtól a gyógyításig: fél évszázadom a hipnózissal Harmathy Attila professor emeritus: A polgári jog mindennapi életünkben
" Salamander címmel tartott konferenciát 2019. április 11-én, csütörtökön a Mika Sándor Egyesület a budapesti Egyetemi Könyvtár dísztermében. A konferencián előadó kutatók saját témájuk prezentálásán keresztül a történeti tudományok társadalmi céljára igyekeztek rámutatni. [...] "
"[...] A szerzőknek bár konkrétan az ELTE Egyetemi Könyvtár és az ELTE Egyetemi Levéltár integrációjának bemutatása a céljuk, de a cikk a felsőoktatási szférában aktuális szakmai kérdést feszeget: járható út-e, indokolt lehet-e két más-más feladatot ellátó intézménytípus összevonása? [...]"
"Régi fotót osztott meg a Facebookon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár az egyetem bölcsészkarának korábbi épületéről. "Bölcsészkar a Pesti Barnabás utcában. Emlékszünk még rá? Ma már nem a Bölcsészkar épülete és nem Pesti Barnabás utca. Az ELTE 1953 és 2001 között használta az épületet, a felirat a Kossuth utcai homlokzatra az 1980-as években került fel" - olvasható a posztban."
"Hol vannak az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár legérdekesebb termei? Hol őrzik a több száz éves dokumentumokat? Az ELTE Online Facebook-oldalán találtunk rá ezekre a fotókra: A könyvraktár labirintusa, ahol a könyvtárosok pillanatok alatt megtalálnak bármit Középkori és kora újkori könyvek pihenhetnek itt a sok száz éves „munka" után
"Digitalizálták Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi előadásjegyzeteit, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált.
"Idén jött létre az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár szervezetében az Oktatás- és Kutatástámogatási Osztály. A célokról és feladatokról Kálóczi Katalin főigazgató számol be."
"A közelmúltban vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem birtokába került báró Eötvös Loránd 1880–1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható.
"Idén januárban jött létre az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár szervezetében az Oktatás- és Kutatástámogatási Osztály azzal a céllal, hogy könyvtári-információs eszközökkel támogassa az egyetemen zajló oktatási, kutatási és tanulási tevékenységeket.