munkatárs

A tablókban, a tárlókban elhelyezett könyvekkel, dokumentumokkal, tárgyakkal, az áttekinthető térképekkel bemutatott folyamatról, a peregrinációról (a vándordiákok külföldi egyetemjárása) további áttekintést adott dr. Szögi László, az ELTE Egyetemi Könyvtár nyugalmazott igazgatója.
"Hóman Bálint 1885-ben született a fővárosban, a két világháború közötti magyar történettudomány kiemelkedő alakja volt, egyetemi tanár, 1918-tól az Akadémia levelező, 1929-től rendes tagja, 1933 és 1945 között igazgatója, az 1920-as évek elején állt a Országos Széchényi Könyvtár, majd a Nemzeti Múzeum élén. A Hóman-Szekfűként emlegetett akkori reprezentatív magyar történelmi összefoglalás kezdetektől a 15. századig tartó fejezeteit Hóman írta, a többit Szekfű Gyula.
" ITTHON A „CSAKAZÉRTIS” SZOBROK ELLEN: HAGYJÁK ABBA A CIRKUSZT HÓMAN BÁLINT KÖRÜL! 2017. JÚLIUS 26. ROSTA A „csakazértis” szobrok ellen: hagyják abba a cirkuszt Hóman Bálint körül! Borbás Barna / 2016.02.10., szerda 15:41 / "Vácon felállítják a Hóman-szobrot – írja az Index. A Váci Reménység Egyesület nevű lokálpatrióta szerveződés ugyanis átveszi az elvileg már kész alkotást a székesfehérváriaktól, és mindenképpen felállítja. Ha lehet, akkor közterületen, ha a város nem járul hozzá, akkor magánterületen. Csak azért is.
"Visszatérve Hóman esetére, az ő közéleti pályája és tudományos pályafutása nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a jelenkori „ítészek” látják. Az örök baloldali, „utcai értelmiség” nagy része fel sem tudja fogni azt a történészi és kulturális teljesítményt, amely a bűnbak (Sündenbock) későbbi, baljóslatú politikai szereplését megelőzte. Az 1885-ben Budapesten, német gyökerű értelmiségi családban született Hóman Bálint az ELTE-n szerzett bölcsészdoktori diplomát. Harmincéves sem volt, amikor elnyerte az Egyetemi Könyvtár vezetői állását.
"A Horthy-korszak kezdetén a vörös diktatúra idején megjelent kiadványok megsemmisítéséről döntő bizottság tagja. 1922-ben az Egyetemi Könyvtár, 1923-ban az Országos Széchenyi Könyvtár, majd a Nemzeti Múzeum főigazgatója. Közben 1922-től az Országos Magyar Gyűjteményegyetem elnökhelyettese is, gyakorlatilag ő vezeti a könyvtárakat, levéltárakat, múzeumokat tömörítő csúcsszervet. 1929-ben az MTA rendes tagjává választják."
" Az MTV1 Esély című műsorának 2016. június 11 - ei adásában Franyó Borbála hallássérült kollégánk sikertörténetét mutatták be, aki az ELTE Egyetemi Könyvtárban dolgozik könyvtárosként és esélyegyenlőségi koordinátorként segítőkutyájával, az ötéves Borzassal. Segítőkutyája támogatja a munkavégzés során: figyelmezteti azokra a hangokra, amelyek Borbála számára nehezen észlelhetőek. Borzas azon túl, hogy a mindennapokat is könnyebbé teszi, jelenlétével, barátságos, nyugodt viselkedésével enyhíti a min dennapos