Hagyományok és kihívások V. – Országos könyvtárszakmai rendezvény az Egyetemi Könyvtárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár szeretettel meghívja Önt a 2016. augusztus 31-én (szerdán) 10.00 és 16.00 óra között tartandó Hagyományok és kihívások V. című országos könyvtárszakmai rendezvényére.

 

 Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár, Nagyolvasó

1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

 

Az ELTE Egyetemi Könyvtárban idén ötödik alkalommal rendezzük meg a könyvtár múltjáról, eredményeiről, új szolgáltatásairól tudósító szakmai napot Hagyományok és kihívások V. Múlt és jövő címmel. A szakmai nap fontos célkitűzése, hogy a hazai és a nemzetközi trendekhez igazodó, a kihívások által generált megoldásokat megismertessük a szélesebb szakmai közönséggel és az érdeklődőkkel. Az idei program egyik kiemelt témája az intézményi stratégiai célkitűzések megvalósíthatóságának bemutatása hazai és külföldi minták alapján, valamint az informatikai és tanulástámogató szolgáltatások fejlesztésének szerepe a 21. század könyvtárában. A rendezvény muzeális gyűjtemények és komplex adatbázis-keresők prezentálásával, illetve szakmai kerekasztal-beszélgetéssel zárul, amelynek során a téma neves szakemberei véleményét ismerheti meg a közönség.

 

Kérjük, részvételi szándékát augusztus 8-án 12.00 óráig jelezze az Egyetemi Könyvtár honlapján található űrlap kitöltésével.

 

 

Részletes program

 

 

A program résztvevőinek köszöntése

 

10:00–10:15  Kálóczi Katalin, ELTE Egyetemi Könyvtár, főigazgató

Köszöntő a Hagyományok és kihívások rendezvénysorozat áttekintése tükrében

10:15–10:30  Szalay Péter, ELTE, tudományos ügyek rektorhelyettese

 A könyvtárak az ELTE stratégiai céljai szolgálatában

 

Irányok, eredmények a hazai egyetemi könyvtárügyben

 

10:30–10:50  Kiszl Péter, ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, intézetigazgató

Az IFLA stratégiai célkitűzései – hazai és nemzetközi könyvtári párhuzamok

10:50–11:10   Garamvölgyi László, ELTE Egyetemi Könyvtár Informatikai és Fejlesztési Osztály, könyvtáros

Hogyan csapjuk az online szelet az Y generációnak?

11:10–11:30   Czinki-Vietorisz Gabriella, ELTE Egyetemi Könyvtár Informatikai és Fejlesztési Osztály, könyvtáros

Dezideráta szolgáltatás bevezetése az ELTE Egyetemi Könyvtárban

11:30–11:50   Csuk Csaba, NymE Savaria Egyetemi Központ Könyvtár, igazgató-helyettes

Tanulástámogató szolgáltatások a Savaria Egyetemi Központ Könyvtárában

11:50–12:20   Knapp Éva, ELTE Egyetemi Könyvtár Főigazgatói Kabinet, tudományos ügyek referense

Az ELTE Egyetemi Könyvtár ősnyomtatványtára

 

12:20–13:30        Büféebéd

 

1. szekció: Muzeális gyűjtemények

 

13:30–13:45   Cséka György, ELTE Egyetemi Könyvtár Közönségszolgálati Osztály, mb. osztályvezető

Rejtett vizuális értékek: 19. századi és modern fotók az ELTE Egyetemi Könyvtárban

13:45–14:00   Újváriné Tüskés Anna, MTA BTK ITI Bibliográfiai Osztály, tudományos segédmunkatárs

Pauler Tivadar jogi szakkönyvtárának 1872-es katalógusa

14:00–14:15  Mátyás Melinda, ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály, könyvtáros

Kéziratok a könyvtárban: a Hevenesi-, Kaprinai-, Pray-kéziratgyűjtemény feldolgozásának kérdései, különös tekintettel az 1526 előtti oklevélmásolatokra

14:15–14:30  Domokos György, PPKE BTK Olasz Tanszék, hab.  egyetemi docens

Pier Paolo Vergerio latin nyelvtana (EK Cod.Lat.23)

14:30–14:45  Gyuricza Andrea, MTA KIK Gyűjteményszervezési Osztály, fiatal kutató

A Nemzeti Casino

14:45–15:00  Tóth Béla, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi Szakkönyvtár, könyvtáros

Az ELTE Egyetemi Könyvtár remota-gyűjteményei a szocializmus időszakában

15:00–16:00  Kérdések és szakmai diskurzus az elhangzott előadásokról. Moderátor: Knapp Éva

 

 

2. szekció: Komplex adatbázis-keresők

 

13:30–14:00   Naszádos Edit, MTA KIK Szakinformatikai Osztály, osztályvezető

Könyvtárak – belépési pontok a digitális világba

14:00–14:15  Börzsönyi Nóra, Budapesti Corvinus Egyetem Elektronikus Tartalomkezelési és Könyvtári Informatikai Osztály, honlapszerkesztő

A Szuperkereső felemelkedése: EDS a Corvinuson

14:15–14:30  Haász Antal, MTA KIK Szakinformatikai Osztály, könyvtáros

A Primo használata az MTA KIK-ben

14:30–14:45  Virág Gabriella, ELTE Egyetemi Könyvtár Informatikai és Fejlesztési Osztály, EDIT adminisztrátor

OPAC 2.0 az ELTE-n – Webkettes technológiákra épülő VuFind könyvtári keresőszoftver

14:45–15:00  Samuelis Judit, Pavol Jozef Safarik Egyetem, könyvtáros

Summon a Kassai Egyetemi Könyvtárban

15:00–16:00   Kérdések és szakmai diskurzus az elhangzott előadásokról. Moderátor: Naszádos Edit

 

 

A rendezvény támogatója az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány.