Bölcsélet - konferencia az ELTE BTK-n

A Bölcsélet Konferencia azzal a céllal indult útjának, hogy a Kárpát-medencén belül a magyar bölcsészeknek – hallgatóknak és oktatóknak egyaránt – egy olyan közös platformot hozzon létre, amely keretein belül közös diskurzus indulhat a bölcsésztársadalom lehetőségeiről, társadalmi szerződésről és önidentitásról. „Célunk felmutatni azt, hogy egyetemi éveink során olyan oktatásban részesülünk, mely felkészít minket a kritikai gondolkodásra. Egy bölcsész képes problémákat és helyes megoldásokat elhelyezni a társadalom koordináta-rendszerében, ezáltal szinte minden komplex folyamatot átlát és képes azonnal alkalmazkodni.” – olvasható a küldetésnyilatkozatban.

 

A szervező egyetemek Hallgatói Önkormányzatai egyetértenek abban, hogy egy új öndefinícióra és társadalmi szerződésre – egy új bölcseleti tétel kimondására – van szüksége a humán tudománynak a XXI. században. Többek között erre a küldetésre vállalkozik a Bölcsélet Konferencia.

A tervek szerinti vándorkonferenciának először a mi Karunk ad otthont május 3-án, amelyen a hazai bölcsész életet kiemelten formáló intézmények vezetői adnak hangot álláspontjuknak.

 

 

Program

 

8:00 – 9:00 Regisztráció

9:00 – 9:30 Ünnepélyes megnyitó
Beszédet tart Borhy László akadémikus, az ELTE BTK dékánja és Murai László történelem szakos hallgató, az ELTE BTK HÖK elnöke

9:35 – 10:00 Bölcsészettudomány – mi végre? – Boros Gábor egyetemi tanár, az ELTE BTK tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese

10:05 – 10:30 Horkay Hörcher Ferenc egyetemi tanár, az MTA BTK Filozófiai Intézetének igazgatójának előadása

10:30 – 10:55 Kávészünet

11:00 – 12:30 Kerekasztal-beszélgetés a bölcsészettudományok öndefiníciójáról. Résztvevők: Borhy László akadémikus, az ELTE BTK dékánja; Szajbély Mihály egyetemi tanár, a SZTE BTK dékánja; Fischer Ferenc egyetemi tanár, a PTE BTK dékánja; Papp Klára egyetemi tanár, a DE BTK dékánja

 

12:30 – 13:30 Ebédszünet

 

14:00 – 14:25 Bologna 10 – Déri Balázs egyetemi tanár, az ELTE BTK Latin Tanszékének vezetője

14:25 – 14:50 A bölcsészettudomány társadalmi szerződése – György Péter egyetemi tanár, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója

15:00 – 16:30 Kerekasztal-beszélgetés a bölcsészképzés és a bölcsészszakma társadalmi szerepéről és helyéről. Résztvevők: Szilágyi Csaba egyetemi docens, a PPKE BTK dékánja; Horváth Géza egyetemi docens, a PE MFTK dékánja; Bartha Elek egyetemi tanár, a DE oktatási rektorhelyettese

16:30 – 16:55 Kávészünet

17:00 – 17:25 Tehetséggondozás és szakkollégiumi rendszer a bölcsészettudományokban – Sepsi Enikő egyetemi docens, a KRE BTK dékánja 

17:30 – 19:00 Kerekasztal-beszélgetés a bölcsészettudományi képzés tehetséggondozásáról és a diploma utáni lehetőségekről. 
Résztvevők: Sepsi Enikő egyetemi docens, a KRE BTK dékánja; Illésné Kovács Mária egyetemi docens, a ME BTK dékánja; Forisek Péter egyetemi docens, a DE BTK oktatási dékánhelyettese; Gulyás Tibor a PTE hallgatója, a HÖOK elnöke

19:00 Symposion az Aula Étteremben

 

 

Szervező egyetemek:

  • Debreceni Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Károli Gáspár Református Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Pannon Egyetem
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Szegedi Tudományegyetem

 

A szervezők minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak! Regisztrálni ITT lehet.

Facebook esemény

 

Időpont: 2016. május 3. 8:00

Helyszín: ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4.)

 

 

Forrás: www.btk.elte.hu