Csillagászat-történeti tudásvagyon az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár felbecsülhetetlen értékű 1800 előtti, szinte teljes mértékben érintetlen állományának jelentős része szoros kapcsolatban áll a magyarországi természettudományok kezdeteivel. Jóllehet, ilyen jellegű tanszékek, illetve oktatás nem volt az ELTE jogelőd egyetemén, a nagyszombati jezsuita egyetemen, az egyetem könyvtárának gyűjteménye mégis folyamatosan és tervszerűen bővült az e témakörbe tartozó kiadványokkal is.

 

A kora újkori természettudományok egyik „bölcsőjének” számító csillagászat nagy megbecsülésnek örvendett, mivel a nagyszombati nyomda által kiadott kalendáriumok elkészítéséhez folyamatosan szükség volt az ilyen tárgyú vizsgálatok elvégzésére. A csillagászati alapismeretek oktatása folyamatos volt, az e tárgy körébe tartozó feladatokat az egyetem mindenkori matematika professzora végezte.

 

A kiállítás első részében a könyvtár állományában őrzött európai csillagászattörténeti tudásvagyon XVII. század közepéig megjelent dokumentumaiból látható szerény válogatás.

 

A második rész a magyarországi csillagászat történetére kívánja ráirányítani a figyelmet. Ebben a magyar és magyar vonatkozású csillagászat-történeti tudásvagyon című részben a szorosabban vagy áttételesen a nagyszombati jezsuita egyetemhez kapcsolódó tudósok életműve és teljesítménye áll a középpontban.

 

A kiállítás két fő része között önálló díszhelyen látható az ELTE Egyetemi Könyvtár állományából az 1960-as években eltulajdonított Cornelio Malvasia, Ephemerides […] (1662) című csillagászati nyomtatvány, melynek visszavásárlását egy 2012-ben megnyert Nemzeti Kulturális Alap pályázat tette lehetővé. A visszavásárolt kötet szerzőjeként a katona és politikus Cornelio Malvasia márki (1603–1664) tartják számon. Malvasia a csillagászat története egyik legkiemelkedőbb amatőrének számít. A nyomtatvány csillagászati megfigyelések leírását tartalmazza. A művet valójában a neves tudós Geminiano Montanari szerkesztette, s Cornelio Malvasia megfigyelésein kívül további alapvető mellékleteket is tartalmaz.

 

A kiállítás megtekinthető: 2013. október 29 - 2014. március 28. között a könyvtár nyitva tartási idejében.

 

Beszámoló a kiállítás megnyitójáról:

Csaknem ötven év után került vissza az Egyetemi Könyvtárba az az 1662-ből származó, csillagászat- és tudománytörténeti szempontból kiemelkedő jelentőségű régi nyomtatvány, mely korábban a Könyvtár tulajdonát képezte. A művet az Angliában élő neves cambridge-i csillagász és gyűjtő, Simon Mitton találta meg, és 2013. október 29-én ünnepélyes keretek között adta át az Egyetemi Könyvtár vezetőségének.  Az átadást követően megnyílt a „Csillagászat-történeti tudásvagyon: Kiállítás az ELTE Egyetemi Könyvtár csillagászati kézirataiból és nyomtatványaiból” tárlat is, mely az ELTE Egyetemi Könyvtár 1800 előtti, felbecsülhetetlen értékű állományának egyes darabjait mutatja be - ezek jelentős része szoros kapcsolatban áll a magyarországi természettudományok kezdeteivel.

 

teljes hír: http://www.elte.hu/hir?id=NW-5074

 

Megnyitón készült videófelvételek megtekinthetők ( a felvételek készítette Tüskés Anna):

http://videotorium.hu/hu/events/details/1206,Csillagaszat-torteneti_tudasvagyon_az_Egyetemi_Konyvtarban

 

Interjú Knapp Évával a vasárnapi Szondában:

http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/tudomany-110910/szonda-elozetes-beszelgetes-sir-david-attenborough-val.html

 

A kiállítás megvalósulását és a Malvasia kötet visszavásárlását az NKA támogatta.

A kép eltávolítva.

Csatolt fájl: 

A kép eltávolítva.csillpl_web2013.jpg