Könyvtáros hallgatók kihelyezett órája

 

Az Egyetemi Könyvtár évek óta biztosít lehetőséget arra, hogy a könyvtárosképzésben résztvevő hallgatók kihelyezett órákon vegyenek részt intézményükben.

 

A tavalyi – épületfelújítás miatti – kényszerszünet után idén az őszi szemeszterben ismét fogadtuk az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének hallgatóit, akik Dr. Bibor Máté oktató vezetésével november 3. és 6. között négy csoportban látogattak el a könyvtárba.

 

A foglalkozások során a Műemlékraktár impozáns helyiségében corvinákat, nyelvemlékeket, kódexeket illetve újkori kéziratokat és nyomtatványokat tekinthettek meg a hallgatók. Az egyik csoport meglátogatta a digitalizáló és a restaurátor műhelyt is, Cséka György illetve Szalaváry Miklós szakszerű kalauzolásával.

 

A megtekintett dokumentumok részletes leírása megtalálható az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet hírei között a Könyvtárlátogatások II. - Az Egyetemi Könyvtár kincsei címmel.