Meghívó az MTA-ELTE Egyetemtörténeti Akadémiai Kutatócsoport első műhelykonferenciájára

A 2013 nyarán alakult akadémiai kutatócsoport három témakörben kezdte meg a magyar
egyetemtörténet kutatását.
Az első terület a középkori külföldi magyar egyetemjárás teljes adattárának elkészítése, a
legújabb hazai és külföldi kutatások eredményeinek felhasználásával, beleértve a diákok
karrierpályáinak vizsgálatát.
A második terület a Kárpát-medence valamennyi hazai felsőfokú oktatást végző állami és
egyházi tanintézetébe járt hallgatók tanulmányi adatainak feltárása számítógépes adatbázis
formájában a 16. századi kezdetektől első lépésben 1850-ig.
A harmadik terület a magyar felsőoktatás 1945 utáni korszakára vonatkozó, s eddig fel nem
tárt levéltári forrásanyagának összegyűjtése és feldolgozása.
A kutatócsoport vezetője és az első témakör kutatásának irányítója Dr. Draskóczy István
egyetemi tanár. A második témakör kutatásának irányítója Dr. Szögi László egyetemi docens,
ny. főigazgató. A harmadik témakör kutatásának irányítója Dr. Borsodi Csaba tszv. egyetemi
docens, az ELTE BTK Történettudományi Intézetének igazgatója.

A konferencia időpontja: 2013. március 26. (szerda) 10.00 óra

A konferencia helyszíne: ELTE BTK Történettudományi Intézet Szekfű Gyula Könyvtár Olvasóterme (Budapest V., Múzeum körút 6- 8. I. emelet 115.)

 

PROGRAM


10.00   Megnyitó és levezető elnök: Dr. Draskóczy István


10.10   Dr. Szögi László: „Az ismeretlen magyar felsőoktatás.” A magyarországi egyetemi és főiskolai intézményhálózat bővülése a 18. században és a 19. század első felében.


10.40   Dr. Borsodi Csaba: A felsőoktatási reform előkészítése 1947-48-ban


11.10   Kelényi Borbála: A krakkói egyetemjárás tanulságai a középkorban


11.30   Szabó Péter: A Prágai Egyetem magyar hallgatói és a huszitizmus


11.50   Kávészünet


12.10   Dr. Varga Júlia: A Nagyváradi Jogakadémia és a Püspöki Szeminárium hallgatósága 1848 előtt.


12.30   Juhász Réka: Királyi akadémia, püspöki líceum és magánfőiskola. Felsőfokú intézménytípusok és levéltári forrásaik a 19. század első felében


12.50   Hozzászólások


13.00. – 14.00   Ebédszünet


14.00   Durovics Alex: Egy protestáns főiskola. A Soproni Evangélikus Líceum felsőfokú hallgatói 1790-1850.


14.20   Vezsenyi Péter: Egy katolikus főiskola a reformkorban. A Pécsi Püspöki Joglíceum hallgatósága 1828-1850.


14.40   Kapitány Adrienn: A magyar felsőoktatás történetének kérdései az MDP Központi Szervei iratanyagának tükrében 1948-1956


15.00   Hozzászólások


15.10   Kávészünet


15. 30   Könyvbemutatók


15.30   Julia Caproş: Students from Košice at foreign Universities before and during the Reformation Period in Town (Kassai diákok külföldi egyetemeken a reformáció előtt és alatt) Solivagus Verlag, Kiel, 2013.

Bemutatja: Szabó Péter

16.00   Szögi László: ЗАКАРПАТСЬКІ СТУДЕНТИ В ЕВРОПЕЙСЬКИХ УНІВЕРСИТЕТАХ 1407-1919 Kárpátaljai diákok az európai egyetemeken 1407-1919. КИЇВ – БУДАПЕШТ 2013.

Bemutatja: Dr. Borsodi Csaba

16.30   Mészáros Andor – Szögi László – Varga Júlia: Magyarországi diákok a Habsburg birodalom kisebb egyetemein 1789-1919. Budapest 2014.

Bemutatja: Dr. Draskóczy István

17.00 A konferencia zárása, koccintás.

 

Csatolt fájl: 

Image removed.meghivo.pdf