városi

"[...] Az ELTE Egyetemi Könyvtárából pedig ingyenesen beiratkozhattok. A Budapesti Corvinus Egyetem könyvtára szintén ingyenes, ugyanakkor 1000 forint kártyadíjjal kell számolnotok a beiratkozáskor. [...]"
"[...] ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Az ELTE Ferenciek terén található könyvtára december 22-től zárva lesz. Először január 2-án mehettek a könyvtárba, akkor már a szokásos nyitvatartási időben, 9 órától 20 óráig. [...]"
"A Magyar Információtudományi Alapítvány és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár együtt immár tizedik alkalommal rendezi meg a fővárosi felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert első, illetve felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok számára a Könyvtári Napot. A kitelepülő könyvtárak, levéltárak és kiadók bemutathatják szolgáltatásaikat, árulhatják köteteiket, valamint fölös példányaikat, illetve beiratkozásra biztosíthatnak lehetőséget. Az idei évben nemcsak könyvtárak és levéltárak, hanem több kiadót is a kiállítók között köszönthetünk!
A tablókban, a tárlókban elhelyezett könyvekkel, dokumentumokkal, tárgyakkal, az áttekinthető térképekkel bemutatott folyamatról, a peregrinációról (a vándordiákok külföldi egyetemjárása) további áttekintést adott dr. Szögi László, az ELTE Egyetemi Könyvtár nyugalmazott igazgatója.
"Az épület 1873-tól 1876-ig Szkalnitzky Antal, majd ifj. Koch Henrik vezetésével épült, neoreneszánsz stílusban, de díszítményei inkább eklektikus hatást "kölcsönöznek" neki. A homlokzat timpanon alatti felső sávját az épület teljes szélességében és oldalán is sgraffitók borítják, melyek között mitológiai személyeket is találunk. Az ábrázolások fölött történelmi, ill. a tudományos területekről ismert személyek arcképe és nevük látható, maguk az ábrázolások a tevékenységi körükre utaló allegorikus megjelenítések.
"További információk a képhez
" 2016. október 15- ig ingyen hozzáférhető a POLPRED - Media Review orosz nyelvű média adat bázis , amely 1450 egyetemi és közkönyvtárban elérhető Oroszországban és a Balti - államokban. Az adatbázis elérése: http://www.polpred.com Bejelentkezéshez szükséges adatok: felhasználónév: eltehulib jelszó: fidubitip"
"Iniciálé – Kiállítás az Egyetemi Könyvtárban Az ELTE BTK Könyvtár - és Információtudományi Intézete és a TypoSzalon Magyar Tipográfusok Egyesülete 2016. június 7 -én az Egyetemi Könyvtárban megrendezett „Iniciálé” című kiállítását a TypoSzalon Typomage sorozatban Dr. Voit Krisztina könyv - és sajtótörténész tiszteletére ajánlotta. A kiállítás 2016. június 23 - áig tekinthető meg könyvtárunk Tanácstermében. Bővebb információt itt találhat."
" 2016. június 25 -én ismét megrendezz ük a Múzeumok Éjszakáját az ELTE Egyetemi Könyvtárban. Az idén meghirdetett Hősök, felfedezők, újítók kiemelt tematikához kapcsolódóan 18 órától éjfélig kínálunk érdekes ismeretterjesztő programokat felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. A teljes cikk elolva sható itt . Részletes programunk elérhető a Múzeumok Éjszakája, valamint az ELTE Egyetemi Könyvtár hivatalos honlapján, ahol az épület, a restaurátor -