Régészet Napja 2017

Az ELTE BTK Régészettudományi Intézete idén is csatlakozott a Magyar Régész Szövetség felhívásához és 2017. május 27-én megünnepli a Régészet Napját.

 

 

Az előadások ebben az évben azzal foglalkoznak, hogy milyenek lehettek a régészek által kutatható régmúlt közösségek, milyen módon kapcsolódhatnak a maiakhoz, milyen tanulságokkal járhat megismerésük. Ezen a tematikus rendezvényen az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a bronzkori élők és halottak temetési közösségéről, valamint arról, hogy milyen csapatépítési technikák voltak az őskorban. Milyen fontos szerepe volt a Római Birodalomban a fürdőknek a közösségi kapcsolatok fenntartásban, milyen sokszínű volt a Birodalom társadalma és hogyan éltek az elsőként letelepült katonák csoportjai. A természettudományos vizsgálatok segítségével megismerhetjük egy 6. századi közösséget alkotó férfiak és nők, gyerekek és felnőttek mindennapjait. Hogyan épültek a várak a középkorban és hogyan építjük ma újra ezeket?

 

 

Idén is lesz régészeti játszótér puzzle-val és legóval, süteménykészítéssel és terepjáró pakolással, újdonságként pedig szabadulószoba, ahol az ajtót nyitó kulcsot régészeti rejtélyek megoldásával lehet megtalálni. Az előadások vendégei belekóstolhatnak a Régészettudományi Intézet alkotó légkörébe, a leletek és könyvek által teremtett atmoszférába, és megismerhetik a régészet műhelytitkait.

 

 

 

 

Előadások

Helyszín: ELTE BTK Régészettudomány Intézet, Könyvtár, nagyolvasó

 

10.00–10.30 Fülöp Kristóf: A holtak szerepe az élők közösségében

10.40–11.10 Szilágyi Márton: Team building az őskorban

11.20–11.50 Bartus Dávid: Római fürdők és fürdőkultúra: a közösségi élet központjai a Római Birodalomban

 

12.00–12.30 Szabó Melinda: Az ál-katonától a tolmácsig. Pannonia sokszínű társadalma

12.40–13.10 Bödőcs András: Róma első telepesei Magyarországon – a veteranus közösségek

13.20–13.50 Koncz István: Egy kora középkori közösség mindennapjai. A szóládi 6. századi temető vizsgálata

14.00–14.30 Hegyi Dóra: Várépítők a középkorban és ma

 

 

 

Foglalkozások gyerekeknek és felnőtteknek

Helyszín: Trefort-kert

10.00–16.00 Szabó Nóra és a régészhallgatók: Régészeti játszótér és leletsimogató

 

 

 

További részletek: Ásónyom

 

 

 

 

Időpont: 2017. május 27.

 

 

 

Forrás: www.btk.elte.hu