Sikerrel zárult „Az Egyetem megnyitja kapuit” program könyvtárunkban

Az ELTE Alumni Központ szervezésében „Az Egyetem megnyitja kapuit” eseménysorozaton 2022. március 24-én az ELTE Egyetemi Könyvtárba látogattak el az érdeklődők.

Az ELTE alumnusai könyvtártörténeti vezetéseinken megismerkedhettek az egykori csőposta működésével, betekintést nyerhettek Dísztermünkbe, műemlékraktárunkba és a kör alakú főigazgatói szobába, ahol megcsodálhatták a Perczel-glóbusz egyik másolatát.

A könyvtártúra során vendégeink új információkkal gazdagodhattak többek között az aula sgrafittóiról, a Díszterem mennyezeti freskóinak tudományokat és művészeteket szimbolizáló nőalakjairól, valamint Than Mór festményéről. Könyvbemutatóinkon keresztül könyvritkaságaink lapjai tárultak fel, restaurátor-műhelyünkben pedig a papíröntés és a könyvfűzés technikájából kaphattak ízelítőt az érdeklődők.

Könyvtárunkról és programjainkról honlapunkon talál további részleteket. Virtuális könyvtártúránkat itt tekintheti meg. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL