Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2022. évi vándorgyűlése

2022. augusztus 24. és 26. között tartotta meg éves vándorgyűlését a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség Szegeden. A rendezvény első napján az EMMI, a Levéltári Szakfelügyelet és a levéltári társegyesület részvételével kerekasztal-beszélgetés zajlott a levéltári aktualitásokról, változásokról. Ezt követően az egyetemi levéltárak vezetői röviden beszámoltak intézményük éves működéséről, eredményeiről. A nap végén szakmai előadások hangzottak el a levéltári jogszabályváltozásokról és a közeljövőben induló akkreditált képzésekről. A rendezvény második napján tudományos konferencián vehettek részt a jelenlévők, ahol történészek, levéltárosok és intézményvezetők az egyetemtörténet kutatásával kapcsolatos elméleti és gyakorlati problémákat vitatták meg. Sor került néhány közelmúltban megjelent egyetemtörténeti kiadvány bemutatására is. A konferencia zárónapján a szegedi levéltárak és kiállítások megtekintésére nyílt lehetőség. A rendezvényen az Egyetemi Könyvtár és Levéltárat dr. Tóth Krisztina levéltárvezető képviselte.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL Levéltár