2022. augusztus 1. és 2022. szeptember 3. között könyvtárunk és az Eötvös-kiállítás zárva tart.

Amit az Egyetemi Könyvtárról még tudni érdemes. A könyvtárépületben lévő lakásokról és lakóikról (1875-1920). 1.rész

Még 1888-ban Szilágyi Sándor könyvtárigazgató arra kényszerült, hogy az épület pincelakásai ügyében a „Bp. főváros tekintetes Tanácsához” írjon, és fellebbezzen az egészségügyi tanács döntése ellen. (Az épületben lévő pincelakások engedélyezhetőségéről esett szó.) Azt igyekezett tisztázni a hivatal számára, hogy mi is értendő azon, hogy:

„[…] az egyetemi Könyvtár épülete nem bérház, hanem a budapesti kir. Magy. Tud. Egyetemé, tehát állami tulajdon, ennek következtében abban, lakások bérbe nem adhatók, aminthogy nem is adatnak, hanem a hivatali személyzet azon tagjai által, kinek a könyvtár érdekében benn kell lakni, vannak elfoglalva, […] a 4. és 5. számot az olvasótermi őr lakja, mert neki szükségképp a könyvtár épületében kell lakni, más rendelkezhető lakás pedig nincs. Ami a 6. számú pinczelakást illeti, az tulajdonkép az igazgatói lakáshoz tartozó kamara, s csak azon esetben tartózkodik ott valaki, ha az igazgatói cselédség esetről esetre a szükséghez képest szaporíttatik, de rendes lakásul az épen nem szolgál. […]”

Budapest, 1888. január 23. (Egyetemi Levéltár: 1888/49. sz.)

A levélírás pillanatában, az 1887/88-as tanévben, A budapesti kir. magyar tudományegyetem Almanachja […] évről szerint 7 személy tartozott a „jogosultak” körébe és lakott családjával a Barátok tere 5. számú épületben:

Szilágyi Sándor (igazgató), Szinnyei József (I. őr), Máté Sándor (II. őr), Jankovich Antal (könyvtártiszt), Deim István (kapus), Pertl András (szolga), Tóth Pál (fűtő), a rákövetkező tanévtől pedig Szilágyi Sándor, Máté Sándor (őr), Kudora Károly (őr) valamint Deim István, Pertl András, Tóth Pál. A teljes személyzethez tartozott ekkor még 3, később, az 1888/89-es tanévben, 4 szolga, akik azonban „házon” kívül laktak. A szolgaszemélyzet esetében értelemszerűen a nélkülözhetetlenek, tehát a kapus, könyvtárszolga és a fűtő részesültek a bentlakás privilégiumában.

Ezekben a lakásokban lakni, a korabeli pesti lakásviszonyokhoz mérten még a szolgaszemélyzet esetében is figyelemreméltó előnyökkel járt.

A mindenkori állást elnyerőt a betöltött a „állomás”-tól függően hivatali előírás/elvárás kötelezte arra, hogy amíg könyvtári munkaviszonya tart, az épületben kijelölt szálláson lakjon és azt rendeltetésszerűen [!] használja.  Ahogy az igazgatói lakás esetében az igazgatónak, mint magas rangú, állami tisztviselőnek, úgy a többi (őrök, szolgák, takarítók) esetében is, un. állomásokhoz, azaz beosztásokhoz kötődő előírások rögzítették (1920-ig nagyjából változatlanul), hogy kinek, milyen feltételekkel, milyen lakás jár. A könyvtári tisztek a kezdetektől lakáspénzben, néha segélyben részesültek és többnyire Pest belső kerületeiben laktak.

Ami folyamatosan változott/-hatott, az a jogosultak száma a jogosultság alapja, a jogosultak köre, a lakások nagysága, a helyiségek száma, valamint a lakással járó juttatások sora volt.

A renitenskedőt, mert Dobocsányi Ignácz, házmester, szolga, könyvkötő személyében ilyen is akadt; házon kívül lakott és könyvkötő műhelyként, raktárként használta a hivatali lakást, amit meglehetősen rossz néven vett tőle a „hivatal”, személy szerint rektora, Than Károly. Meg is intették miatta. Persze nem minden esetben járt el az egyetem ilyen rigorózusan.

Id. Szinnyei József esetében például, ha nem is nézték feltétlenül jó szemmel, de hallgatólagosan tudomásul vették, hogy a friss házas ifj. Szinnyei József (Szinnyei legidősebb fia) egy darabig megfelelő állás, következésképp megfelelő lakás hiányában vonzó, ifjú, finn feleségével együtt szintén az első őri lakásban lakjon, ami az apa naplója szerint az egyébként igen csak magának való, anyagias id. Szinnyeit önmagát is meglepő gesztusokra sarkallta: például arra, hogy „elbűvölő” menyének alkalmanként a korabeli Pesten ritkaságszámba menő szardíniával és naponta rózsával kedveskedjen. Kivételt tett a maga módján a hivatal a későbbi igazgató Ferenczi esetében is, ahogy kivételt tett a későbbiekben Pasteiner Ivánnal is. De mivel ez a kettő egészen önálló, kerek történet, itt csak utalunk rájuk.

A benti hivatali lakásviszonyok alakulásának történetében a fordulópontot azonban még sem Szilágyi halála jelentette, nem is 1914, 1918/19, aminek persze több nyilvánvaló ok (I. világháború, a monarchia bukása) között természetesen, első helyen a permanens pénzhiány volt a magyarázata. A hivatali lakások érdemi megítélését, ennek folyamodványaként a könyvtári terekre, azok optimálisabb kihasználására vonatkozó (megint csak elsődlegesen anyagiaktól függő) lényegi döntések előkészítését lehetővé tenni hivatott első komolyabb felmérés 1920-ban történt, és csak odáig tudta eljuttatni a kérdést, hogy újra, még egyszer megfogalmazódjon a már Szilágyi, Márki által is megfogalmazott felismerés, a könyvtári terek szűkös voltáról, anélkül azonban, hogy hogy bárki érdemben feltehette volna a kérdést, hogy mindez mire vezethető vissza, és érdemi döntés születhetett volna.

(Folyt. köv. )

 

 

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár

 

Fotó: http://hdl.handle.net/10831/21817