2022. augusztus 1. és 2022. szeptember 3. között könyvtárunk és az Eötvös-kiállítás zárva tart.

Amit az Egyetemi Könyvtárról tudni érdemes. Még egy szó a lakásokról

Valljuk be, nem szoktuk szeretni a táblázatokat, ezúttal mégis arra szeretném rávenni az olvasót, hogy tegyen kivételt. Szánjon rá némi időt, és nézze meg figyelmesen ezt a táblázatba foglalt hosszú adatsort!  Azoknak a személyeknek az elérhető (lakás)adatait/címeit rögzíti, akik a fenti időszakban az EK szolgálatában állva lakták, vagy (!) éppen nem lakták ezt a házat. Utóbbiak esetében a könyvtártisztekét és azokét, akiknek erre módjuk nem lévén az kapott lakáspénzzel a város belső kerületeiben kellett valahol szállást találniuk.  A könyvtárpalota mutatós, kezdettől fogva kizárólag könyvtári célra szánt reprezentatív terei mögötti épületrész mindenkori könyvtári használhatóságát ugyanis alapvetően meghatározó, korlátozó tényező volt, hogy ki mikor, hol, milyen lakást birtokolt itt. Maga a bentlakás, mint jelenség e korszakban általános eljárásnak minősült az állami intézményeinek gyakorlatában. Csak utalnánk Somkuti Gabriella: Szervezet, igazgatás, személyzet a Széchenyi könyvtárban 1867-1875. (Az OSzK évkönyve 1994-1998. Budapest, (2000) II., 243. p.) miszerint:

 „A fizetések nem voltak magasak s ez állandó panaszra adott okot. Az 1870-es állami költségvetés szerint a Széchényi Könyvtárban a fizetések így alakultak:

1 könyvtárőr 1400 Ft+természetbeni lakás*
1 őrseged 1000 Ft+természetbeni lakás
1 őrseged 1000 Ft+természetbeni lakás
1 írnok 500 Ft+200 Ft szálláspénz (mai szóval: lakbérpótlék)
1_ írnok 500 Ft+100 Ft szálláspénz (mai szóval: lakbérpótlék)„

Az alacsony bér mellett a természetbeni lakás, valamint a lakbérpótlékként alkalmazott szálláspénz az EK esetében is ugyanezt a célt szolgálta.

Ha megnézzük, évenkénti bontásban a megnyitást követően 7-8 fő között ingadozott a bentlakók jogosultak száma az 1881/82-es évig, ez követően ismét 6-7 fő között ingadozott az 1885/86-as tanév kivételével, amikor ismét 8 főre ugrott vissza, az 1890/91-es tanévig nagyjából maradt a 7 fő bentlakó, majd innentől állandósulni látszik a 4-5 fő. A megadott létszámok a mindenkori jogosult személyekre vonatkoznak. Ehhez járult hozzá a közös bérleményben lakó további családtagok száma.

A bentlakás indokai, ahogy a lakások mérete, komfortfokozata és egyéb adottságai, helye is folyamatosan változtak. De erről szóltunk már. Ám a tendencia növekvő volt, és csak viszonylag későn a 90-es években állt be nagyjából ismét a kezdeti 4-5 főre.  E bentlakás folyamatos változásának okai rendkívül heterogének. Akad mindenféle:

1.) a könyvtár átköltözésére, magára a rendezésre, e költöztetés körülményeire utalók

2.) a nem optimálisan birtokba vett épületrészekre visszavezethetők (Nem mindig oda költöztek, ahol az a könyvtár és ezen belül az állomány szempontjait nézve optimális lett volna! Állományrészek kerültek ennek következtében hosszú időre egymástól viszonylag „távolabbi” épületrészekbe.)

3.) a társbérletből fakadó járulékos igényekből fakadók (Ld. a mintagimnázium elhelyezésére, ill. kiszolgálására kijelölt helyiségeket!)

4.) a kötészet igényeit kiszolgálók

5.) az ellenőrizetlen, és többnyire engedély nélküli albérletekből, bérbeadásokból fakadók (Gondoljunk csak Szinnyei háborgására a Dobocsányi féle inas-betörés kapcsán.)

A lakó és egyéb funkciójú tereket kezdettől fogva, a könyvtár hosszú távú érdekeinek figyelmen kívül hagyásával, gyakran rögtönzött intézkedéseknek viszonylag tág teret engedve, a könyvtár rovására növelték, és csak kényszernek engedve (többnyire anyagi természetű) csökkentették. A dolog tarthatatlansága lényegében a századfordulóra „érett be”. Tudta ezt Szilágyi és a helyére lépő Ferenczi is. Sürgős átgondolt és főként hosszú távú döntések meghozatalára volt (lett volna) szükség.

Ugyanakkor e táblázat a ház „üzemeltetésének” kevéssé ismert oldalára is enged bepillantást. Ahogy már írtuk, azok laktak bent, akik a mindenkori napi ügymenethez nélkülözhetetlenek bizonyultak. Tehát, az igazgató, helyettese az I. őr, a II. őr, a házmester, a portás, a könyvtári szolga. Utóbbi a szolgai ranglétra tetején álló „betanított” szolgát jelentett. Lehetőség szerint több nyelven is beszélő, írni, olvasni tudó, alapvetően jó modorú embert alkalmaztak, akinek nyelvtudásáról, mint pl. ez HÁ idején történt, rendszerint maga az igazgató győződött meg. Később társult hozzá az egyéb szakértelmet is igénylő beosztást betöltő fűtő. Ez tette ki a könyvtár bentlakó személyzetét.  

TANÉV

LAKÓK

BEOSZTÁSA

MEGJEGYZÉS

1873/74

Horvát Árpád
N. N.
Dobocsányi
Ignác
Deim István
nincs adat
Márki József, dr.
Szinnyei József
Máté Sándor

igazgató
első őri: üresedésben
házmester
szolga
3. szolg. állom. üres
másodőr, I. kvt. tiszt
II. kvt. tiszt,
díjnok

nincs adat
nincs adat
Barátok tere 6.
nincs adat
nincs adat
Kecskeméti u. 5,
Vas u. 17.
Papnövelde-u. 7.

1874/75

Horvát Árpád
Szinnyei József
Márki József
Dobocsányi I.
Deim István
nincs adat
Máté Sándor, dr.
Kudora Károly
Litassy József

igazgató
első őr
másod őr
szolga
szolga
3. sz. állom. üres
tiszt
tiszt
tiszt

Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
nincs adat
házon kívül
házon kívül
házon kívül

1875/76

Horvát Árpád
Szinnyei József
Márki József
Bendekovits J.
Dobocsányi I.
Deim István
Varga Ferenc
Máté Sándor
Kudora Károly
Litassy József

igazgató
első őr
másod őr
kapus
szolga
szolga
szolga
tiszt
tiszt
tiszt

Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
nincs adat
nincs adat
házon kívül
házon kívül
házon kívül

1876/77

N. N.
Szinnyei
József
Márki József
Bendekovits J.
Dobocsányi I.
Deim István
Varga Ferenc
Hadák János
Máté Sándor dr.
Kudora Károly
Litassy József

igazgató
első őr, h. igazgató
másod őr
kapus
szolga
szolga
szolga
fűtő
tiszt
tiszt
tiszt

üresedésben
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
házon kívül
házon kívül
házon kívül

1877/78

N. N.
Szinnyei
József
Márki József
Bendekovits J.
Dobocsányi I.
Deim István
Soltész Sándor
Hadák János
Máté Sándor
Kudora Károly
Litassy József

igazgató
első őr, h. igazgató
másod őr
kapus
szolga
szolga
szolga
fűtő
tiszt
tiszt
tiszt

üresedésben
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
Barátok tere 6.
házon kívül
házon kívül
házon kívül

1878/79

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Márki József
Bendekovits J.
Dobocsányi I.
Deim István
Soltész Sándor
Hadák János
Máté Sándor
Kudora Károly,
Litassy
József

igazgató
első őr, h. igazgató
másod őr
kapus
szolga
szolga
szolga
fűtő
kvt. tiszt
kvt. tiszt
kvt. tiszt

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
házon kívül
házon kívül
házon kívül

1879/80

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Márki József
Bendekovits J.
Dobocsányi I.
Deim István
Soltész Sándor
N. N.
Máté S
ándor
Kudora Károly
Litassy József

igazgató
első őr, (h.) igazgató
másod őr
kapus
szolga
szolga
szolga
fűtő
kvt. tiszt
kvt. tiszt
kvt. tiszt

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
nincs adat
házon kívül
házon kívül
házon kívül

1880/81

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Márki József
Bendekovits J.
Dobocsányi I.
Deim István
Soltész Sándor
N. N.
Máté
Sándor
Litassy József
Kudora Károly

igazgató
I. őr, (h.) igazgató
II. őr
kapus
szolga
szolga
szolga
fűtő
kvt. tiszt.
kvt. tiszt
kvt. tiszt

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
József-krt. 46.
Üllői- út 9.
Kazinczy 47.

1881/82

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Márki Sándor
Bendekovics J.
Dobocsányi I.
Deim István
Soltész Sándor
Drechsler István
Máté Sándor
Kudora Károly
Szádeczky Lajos

igazgató
I. őr
II. őr
kapus
szolga
szolga
szolga
fűtő
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
házon kívül
házon kívül
házon kívül
házon kívül
házon kívül
József krt. 46.
Széna tér 5.
Nyúl-utcza 26.

1882/83

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Márki József
Bendekovits J.
Dobocsányi I.
Deim István
Soltész Sándor
Gelecsics Ignácz
Flóris Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Szádeczky L. dr.
Jankovich Antal
Pádly Lajos
Egervári Ödön
Wutz Albert, dr.

igazgató
könyvtárőr
könyvtárőr
kapus
szolga
szolga, kapus
szolga
szolga
fűtő
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
ideigl. tiszt
díjnok
díjnok
díjnok

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
házon kívül
házon kívül
házon kívül
Barátok tere 5.
József krt. 46.
Vámház krt.11.
Nyúl-utcza 26.
házon kívül
házon kívül
házon kívül
házon kívül

1883/84

Szilágyi Sándor
Szinnyei
József
Márki József
Bendekovits J.
Simonyi István
Pertl András
Horváth József
Flóris Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Szádeczky L.dr.
Jankovics Antal
Pádly Lajos
Egervári Ödön
Váczy János dr.

igazgató
I. őr
II. őr
kapus
könyvkötő
kapus
szolga
fűtő
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
díjnok
díjnok
díjnok
díjnok

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
házon kívül
házon kívül
Barátok tere 5.
Zöldfa-utcza 39.
Zöldfa-utcza 41.
Aldunasor 14.
házon kívül
házon kívül
házon kívül
házon kívül

884/85

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Márki József
Jankovich Antal
Bendekovits J.
Simonyi István
Tóth Pál
Máté Sándor
Kudora Károly
Szádeczky L. dr.
Barabás Sámuel
Pádly Lajos
Egervári Ödön
Komáromy András.

igazgató
I. őr
II. őr
kiseg. kvt. tiszt
kapus
könyvkötő
fűtő
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt
díjnok
díjnok
díjnok
 

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Zöldfa-utcza 39.
Zöldfa-utcza 41.
József krt. 49.
Vár-utcza 19.
Stáhly-utcza 5.
Statió-utcza 13.
Buda, Szalaglépcső 2.

1885/86

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Márki József
Jankovich Antal
Deim István
Gelecsics Ignácz
Pertl András
Ferenczi József
Majoros Imre
Tóth Pál
Wlislocki Henrik, dr.
Máté Sándor
Kudora Károly
Szádeczky L. dr.
Angyal Dávid dr.
Pádly Lajos
Egervári Ödön

igazgató
könyvtárőr
könyvtárőr
könyvtártiszt
kapus, szolga
kapus
szolga
szolga
szolga
fűtő
díjnok
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kvt. tiszt (IV.)
irodavezető
díjnok

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Alkotmány-u.29.
Akáczfa- u. 51.
Tűzoltó-utcza 16.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Zöldfa-utcza 39.
Zöldfa-utcza 41.
József krt. 49.
N-diófa-utcza 10.
Stáhly-utcza 5.
Rombach-utcza 3.

1886/87

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Márki József
Jankovich Antal
Deim István
Gelecsics Ignácz
Tóth Pál
Pertl András
Ferenczi József
Majoros Imre
Nagy Pál
Máté Sándor
Kudora Károly
Szádeczky L. dr.
Angyal Dávid dr
Pádly Lajos
Egervári Ödön
Juhász Béla

igazgató
könyvtárőr
könyvtárőr
kiseg. tiszt
kapus
kapus
fűtő
szolga
szolga
szolga
szolga
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kvt. tiszt (IV.)
irodavezető
díjnok
díjnok

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5
Csengeri-utca 7.
Akáczfa-utca 21.
Tűzoltó-utcza 16.
Soroksári utcza 10.
Zöldfa-utcza 39.
Zöldfa-utcza 41.
József krt. 49.
N-diófa-utcza 10.
Stáhly-utcza 5. sz.
Soroksári-utcza 33.
Kecskeméti u. 8. sz

1887/88

Szilágyi Sándor
Szinnyei József
Máté Sándor
Jankovich Antal
Deim István
PertlAndrás
Tóth Pál
Gelecsics Ignácz
Ferenczi József
Majoros Imre
Nagy Pál
Kudora Károly
Szádeczky L. dr.
Angyal Dávid dr.
Pádly Lajos
Egervári Ödön
Juhász Béla
Thaly István

igazgató
I. őr
II. őr
kiseg. kvt. tiszt
kapus
szolga
fűtő
szolga
szolga
szolga
szolga
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
irodav. tiszt (IV).
díjnok
díjnok
díjnok

Barátok/Ferencziek
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5
Molnár-utcza 19.
Dohány-utcza 92.
Angyal-utcza 17.
Soroksári utcza 17.
Zöldfa-utcza 41. sz.
József krt. 49. sz.
N-Akáczfa-utcza 65.
Stáhly-utcza 5. sz.
Kecskeméti u. 8. sz
Sarkantyú utcza 7.
Donáti u. 2.

1888/89

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Jankovics Antal
Deim István
Pertl András
Tóth Pál
Szádeczky L. dr.
Angyal Dávid dr.
Pádly Lajos
Egervári Ödön
Juhász Béla
Thaly Kálmán
Gelecsics Ignácz
Ferenczi József
Majoros Imre
Nagy Pál

igazgató
I. őr
II. őr
kiseg. kvt. tiszt
kapus
szolga
fűtő
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (III.)
kvt. tiszt (IV.)
díjnok
díjnok
díjnok
szolga
szolga
szolga
szolga

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Zöldfa-utcza 41.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
József krt. 49. II.22.
N-Akáczfa-utcza 65.
Stáhly-utcza 5.
Kecskeméti-u. 8.
Országház u. 8.
Aréna u. 88.
Rákos u. 8.
Dohány u. 92.
Zerge u. 7.
Pipa u. 7.

1889/90

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Deim István
Pertl András
Tóth Pál
Szádeczky L. dr.
Angyal Dávid dr.
Pádly Lajos
Jankovics Antal
Egervári Ödön
Thaly István
Gelecsics Ignácz
Ferenczi József
Majoros Imre
Nagy Pál

igazgató
I. őr
II. őr
kapus
szolga
fűtő
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiegkvt. tiszt
kiegkvt. tiszt
díjnok
szolga
szolga
szolga
szolga

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
József krt. 49.
Zerge u. 13.,
Stáhly-u. 5
Barátok tere 5.
Kecskeméti u. 8.
Hársfa u. 49.
Szervita tér 1.
Dohány u. 86.
Zerge u. 7.
Pipa u. 7.

1890/91

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Deim István
Pertl András
Tóth Pál
N. N.
Angyal Dávid dr.
N. N.
Jankovics Antal
Egervári Ödön
Glósz János
Szádeczky Béla
Sugár Kornél
Gelecsics Ignácz
Ferenczi József
Majoros Imre
Nagy Pál

igazgató
I. őr
II. őr
kapus
szolga
fűtő
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg.kvt. tiszt
[kieg. kvt. tiszt]
díjnok
díjnok
díjnok
szolga
szolga
szolga
szolga

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
üresedésben
Podmaniczky u. 13.
üresedésben
Barátok tere 5.
Kecskeméti u. 8.
Rottenbiller u. 28.
Cálvin tér 7.
Mérleg u. 12.
Szervita tér 1.
Dob u. 56.
Bálvány u. 26.
Pipa u. 7.

1891/92

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Angyal Dávid, dr.
Dedek C. Lajos
Egervári P. Ö.
Jankovics Antal
Glósz János
Sugár Kornél

igazgató
I. őr
II. őr
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt
díjnok
díjnok

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Podmaniczky u. 13.
Főhg Sándor u. 4.
Kecskeméti u. 8.
Ferenciek tere 5.
Rottenbiller u. 28.
Mérleg u. 12.

1892/93

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Angyal Dávid dr.
Dedek C. Lajos
Egervári P. Ö.
Jankovics Antal

igazgató
I. őr
II. őr
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Podmaniczky u. 13.
Lipót u. 47.
Kecskeméti u. 8.
Ferenciek tere 5.

1893/94

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Dedek C. Lajos
Egervári P. Ö.
N. N.
Angyal
Dávid, dr.
Jankovich Antal

igazgató
I. őr
II. őr
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)

kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt

Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Barátok tere 5.
Mária-Valéria u. 3.
Kecskeméti u. 8.
betöltetlen
Podmaniczky u. 18.
Ferencziek tere 5.

1894/95

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Dedek C. Lajos
N. N.
N. N.
Angyal
Dávid dr.
Jankovich Antal

igazgató
I. őr
II. őr
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt
kiseg. kvt. tiszt

Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Mária-Valéria u. 3.
betöltetlen
betöltetlen
Podmaniczky u. 18.
Ferencziek tere 5.

1895/96

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Dedek C.
Lajos
Dézsi Lajos, dr.
N. N.
Angyal
Dávid, dr.
Jankovich Antal

igazgató
I. őr
II. őr
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt
kiseg. kvt. tiszt

Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Mária-Valéria u. 3.
Lónyay u. 60.
betöltetlen
Podmaniczky u. 18.
Ferencziek tere 5.

1896/97

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Dedek C.
Lajos
Dézsi Lajos, dr.
N. N.
Angyal
Dávid, dr.
Jankovich Antal

igazgató
I. őr
II. őr
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt
kiseg. kvt. tiszt

Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Mária-Valéria u. 3.
Lónyay u. 63.
betöltetlen
Szív. 12.
Ferencziek tere 5.

1897/98

Szilágyi Sándor
Máté Sándor
Kudora Károly
Dedek C.
Lajos
Dézsi Lajos, dr.
Tetzel Lőrincz
Angyal Dávid, dr.
Jankovich Antal

igazgató
I. őr
II. őr
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt
kiseg. kvt. tiszt

Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Kerepesi u. 70.
Ferenc krt. 5.
Práter u. 14.
Szív. 12.
Ferencziek tere 5.

1898/99

Máté Sándor
Kudora Károly
Dedek C.
Lajos
Dézsi Lajos, dr.
Tetzel Lőrincz
Angyal Dávid
Jankovich Antal

I. őr, igh.
II. őr
kvt. tiszt (I.)
kvt. tiszt (II.)
kvt. tiszt (III.)
kiseg. kvt. tiszt
kiseg. kvt. tiszt

Ferencziek tere 5.
Ferencziek tere 5.
Kerepesi u. 70.
Ferenc krt. 5.
Práter u. 14.
Szív. 12.
Ferencziek tere 5.

 

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár