2022. augusztus 1. és 2022. szeptember 3. között könyvtárunk és az Eötvös-kiállítás zárva tart.

Nálunk kézbe veheti, elolvashatja… Érdekességek, ritkaságok az EGYETEMI KÖNYVTÁR állományából 10.

 

Mi tagadás, a holland patricius családból származó, később Kelet-India és Szumátra egykori kormányzó helyetteseként gyarmati szolgálatot teljesítő Henry J. van Noppen (Java szigete, Besoeki tart., Olean ültetvény,1882. dec.12. – Hága, 1927. május 8.) emlékét nem sikerült megőriznünk. 

Még holland-magyar kapcsolatokban járatos honfitársaink esetében is némi elbizonytalanodás tapasztalható, ha rákérdez az ember.

Nem őrizte meg nevét a „kollektív könyvtárosi emlékezet.” sem, mindössze könyvtári katalógusokban fedezhetők fel itt-ott ráutaló nyomok.

Az Egyetemi Könyvtár azonban őriz a tőle két ajándékba kapott, holland nyelven írt, fényképes albumot (az 1923-as díszkiadást és a későbbi 1925-ös verziót) valamint az előbbihez tartozó díszes ajánlólevelet.

Van Noppen az ajándékot a korabeli sajtóhír szerint tulajdonképpen a Nemzeti Múzeumnak és az Egyetemi Könyvtárnak ajánlotta föl. Csak később részesültek a nyomtatott verzió példányaiból olyan intézmények, mint a MTA Könyvtára, a Pécsi Egyetem könyvtára stb.

Merő véletlenségből, vagy tekintsük inkább bölcs előrelátásnak (?!?) az Egyetemi KönyvtárBiographie címen megőrzött még valamit, egy holland újságíró tollából származó német nyelvű életrajzot Van Noppenről.(Gc ívr.136.) A „De Indische Courant” munkatársa 1926-ban Hágában rögzítette mindazt, amit Henry J. van Noppen addigi pályafutásának alakulásáról valamint Magyarországért folytatott kitartó küzdelmének főbb állomásairól propaganda célból említésre méltónak vélt. Írása abba a ritka lobby-tevékenységbe enged némi betekintést, amelyet van Noppen a trianoni Magyarország érdekében folytatott, hogy megnyerjen ügyének pénzembereket, újságírókat, és főként politikusokat, holland és magyar oldalon egyaránt.

A semleges Hollandiából baráti invitálásra magánszemélyként érkezett, a „vad Keleten” járva mélyen megrendítette a békeszerződés által ellehetetlenített ország helyzete, így 1919-ben tett első magyarországi látogatását követően többször is visszatért, fokozatosan elköteleződve a magyar ügyek mellett. Hazatérve beleásta magát a korabeli, helyzetet feltáró szakirodalomba többek között;

Buday László (Ungarn nach dem Friedenschluss, 1922),

Charles Tisseyre (Une erreur diplomatiqeu: La Hongrie mutilée. 1922),

Fodor Ferenc (Annuaire Est – Européen, 1922),

Teleki Pál (Ethnographical Map of Hungary based on the density of population,

Krafft Jenő (Terror in Hungary.1920) és mások francia, német, angol nyelven megjelent munkáiba, majd a látottakat, hallottakat és olvasottakat összegezve Over Hongariie en zifn Bevolking címen egy tanulmányt ill. „Eenige índrukken en Beschouwingen over Hongarye en Z'yne Bevolking. (Gravenhage, 1923) címen önálló művet, albumot jelentetett meg. Utóbbiban, a gépírással készült, néhány példányos díszmunkában személyes benyomásait rögzítette, meglehetős szubjektivizmussal és ritka vizuális érzékenységgel.

A magyar ügynek ez időtájt (A frankhamisítás idejét írjuk) híveket szerezni, nem volt könnyű vállalkozás, még Hollandiában sem. Ahogy életrajzírója megjegyzi, az árral úszott szembe az, aki ilyesmire adta a fejét. Van Noppennek azonban sikerült a holland és a gyarmati sajtót is megnyerve maga mellé állítania hazája jelentősebb véleményformálóit, és tanulmánya kiadására rávennie a tekintélyes, leydeni A. W. Sythoff’s Uitgevers Maatschappij kiadót. Az így a Panorama c. lapban, megjelent tanulmány felkeltette Hollandia ekkor egyik legismertebb író, publicistájának, báró Jan Feithnek figyelmét, aki a tekintélyes mérsékelt amsterdami HOU &TROUW c. lapban 1924 júliusában elismeréssel nyilatkozott Van Noppen tanulmányáról.

Az érdeklődés személye iránt ekkorra már úgyszólván állandósult. A korabeli magyar sajtó (Pester Lloyd, Budapesti Hírlap, 8 Órai Újság, a Magyar Holland Szemle) folyamatosan közölt cikkeket róla és vele. Ugyanez az érdeklődés volt tapasztalható a holland sajtó részéről is ld. Het Vaderland, Nieuwe Rotterdamsche Courant, De Maasbode, De Telegraaf 1925 folyamán megjelenő recenzióiban.

Két interjú is készült vele, először Szomaházy István beszélgetett vele 1922 májusában Látogatás holland barátunknál… címmel.

[…] Életrajzi adatainál azonban nem sokat időz Van Noppen úr, inkább azt mondja el, ami bennünket, magyarokat, közelebbről érdekel.

„ Talán magam sem tudnék számot adni miért, ide fantáziám mindig kápráztatóan kiszínesedett, mikor gyermekkoromban a magyarokra gondoltam. Mint büszke, lovagias és romantikus nép élt mindig képzeletemben a magyar rónák és begyek lakossága. És akkor sem csalódtam bennük, mikor közelebbről megismertem őket. A kép, melyet alkottam, megfelelt a valóságnak. Annál szomorúbb és fájdalmasabb, hogy Trianon elvette o hatalmas és virágzó nép minden gazdagságát s egy ártatlan és szerencsétlen országot porba sújtott. De én, a józan hollandus, azt mondom, hogy nem szabad elcsüggedniük. Ismerjük az agyonidézett olasz költő mondását, hogy nincs fájdalmasabb, mint szomorú időkben az elmúlt szép napokra visszagondolni, de az Önök szép napjai nem múltak el véglegesen. Ez az ország, mely a mások érdekeiért ment tönkre, ismét azzá lesz, ami volt, ha az emberi lélekben rejtőző, szent akaratnak engedelmeskednek. Itt vannak az élet és felvirágzás csírái és Önöktől függ, hogy napvilágra is kerüljenek. A békét be kell tartani, de a béke nem fojthatja meg Önöket.
Az aktualitások! Mindez csak múló napok sorozata. A frankpör? Ez szomorú és lesújtó ügy Önökre nézve, mert ismét elhomályosította az önök felé néző, lassan már megbékélt pillantásokat. A külföld már megint más szemmel néz a Duna—Tisza síkságra. De mit tehet erről a magyar nép? Nálunk Hágában még csak szenzáció sem volt a magyar frankügy, — azóta már régen elfelejtették — de hiszen ez nem is volt a mi ügyünk. Önöknek a vérükbe és veséjükbe vág, meg kell tehát érteni a szenzációt, melyet Budapesten okoz. Meg kell érteni, hogy Önök remegve lesik a törvényszéki tudósítások minden szavát, hiszen külföldi presztízsük forog veszélyben. De a felől biztosíthatom, hogy nincs Európában ország, mely Magyarország lakosságát tenné felelőssé a csúnya jelenetekért, melyek a tárgyalóteremben lejátszódnak.
Trianon kegyetlenségeit jóvátenni: mi kellene ehhez elsősorban? Nagy és szárnyaló európai propaganda. De hiába tagadnék: a propaganda — eszme formájában bármily szép — nagyon sok pénzbe kerül. Önök, szerencsétlen ország, honnan vennék a pénzt? Meg kell elégedniök azzal, hogy a tekintélyes és igazán nemes szívű emberek belátására bízzák pusztulásuk reparálását, — ehhez azonban idő kell. De idejük önöknek még inkább van, mint megfogható készpénzük. Önöknek most újra fel kell kúszniok kemény izmokkal a hegyre, melynek már a lejtőjén voltak. És az a nép, mely az én fantáziámban már kisgyermek koromban élt és melyet most élő alakjában is megismertem, nem fog visszariadni az újabb küzdelemtől. „

(Részlet a Szomaházy Istvánnal folytatott interjúból)

Ebből az interjúból tudjuk, hogy a saját költségen megjelentetett és gyönyörűen illusztrált album első példányát prominens holland személyiség, maga Vilma királynő kapta ajándékba. (Az album díszkiadásának költségei majd 10.000 holland Guldenre rúgtak, korabeli átváltással kerek 290 millió magyar koronát tettek ki.) A megmaradt példányokból befolyó tiszta jövedelemből Van Noppen magyarországi egyetemi alapot kívánt támogatni. Van Noppent 1922-ben a legfelsőbb körökben fogadták, Horthyval és Bethlennel, Klebelsberggel, Rakovszky Ivánnal, br. Lers Vilmossal, Petri Pállal br. Perényi Zsigmonddal, Daruváry Gézával, nagyatádi Szabó Istvánnal, Gömbössel tárgyalt.

Az interjú Magyarországnak szóló politikai üzenete félreérthetetlen: „A békét be kell tartani, de a béke nem fojthatja meg Önöket.”,  e cél elérésének egyedüli eszközét  pedig Van Noppen egy „nagy és szárnyaló európai propaganda.”-ban vélte megtalálni.

A két évre rá Hágában készült beszélgetés a Magyar - Holland Szemle újságírójával, Vidor Marcellel:

„Nem mindegy! És a világ szempontjából egyáltalában nem mindegy, hogyan él
Magyarország és milyen helyet foglal el az európai népek között. Azelőtt keveset hallottam Magyarország felöl és csak Tuszkay Ödön dr. főorvos barátomnak köszönhetem, hogy figyelmem ráirányult erre az értékes országra.
— És benyomásai állandóak?
„Munkám beszél helyettem. Most azzal az eszmével foglalkozom, hogy könyv alakban is megjelentetem Szerelmem és ambícióm: Magyarország. A maguk hazája. Kultúrájuk, lelki és műveltségben fejlettségük nagy csodálattal töltött el. Remélem, hasznukra lehetek. Egy nagy indiai folyóirat épp a múlt héten kért föl, hogy tanulmányt írjak Magyarországról. Ezzel foglalkozom most. A közgazdasági lehetőségek kiszámíthatatlanok és én bizton remélem,hogy a mi gazdasági mozgalmainkban még bő szerep jut Magyarországnak.”
Megköszöntem van Noppen úr figyelmét és a szíves fogadtatást, melyben részesített.
„Ön magyar és így családomhoz tartozik. Ezt ne vegye udvariassági kijelentésnek. Magyarország még találkozni fog velem.”

(Részlet a Vidor Marcellel készült interjúból)

A beszélgetéből az derül ki, hogy 1924-ben Van Noppen hivatalos és baráti látogatáson ismét Magyarországon járt. Bethlenen és Rakovszkyn kívül ezúttal Mayer János államtitkár és Perényi Zsigmond, utóbbi, mint a Magyar Nemzeti Szövetség képviselője voltak a tárgyaló partnerei. A beszélgetés „hátteréül” ezúttal is a Hollandiában megjelentetett tanulmány szolgált, de a Magyarország közjogi helyzetét feltáró, az ország történelmi fejlődését, háború előtti és utáni helyzetét felvázoló, politikusait bemutató és közgazdasági helyzetét tárgyaló írás inkább csak ürügy lehetett, a holland–magyar gazdasági kapcsolatok lehetőségeinek mérlegelése volt az elsődleges cél, azaz hogyan tudna Magyarország belekapcsolódni Hollandia Kelet-Indiai gyarmatkereskedelmébe.

E nagy ívű, szépen építkező és gyümölcsösnek ígérkező elképzelés szakadt meg H. J. van Noppen, a magyarbarát hollandus váratlan, tragikus halálával , amelyről Pesti Hírlap. 1927. május 8.-án számolt be.

Ezúttal arra bátorítanánk a hollandul nem tudó olvasót, nézzen bele ebbe a szubjektív lencsébe és élvezze azt a képet, amelyet elébe tárt e derék hollandus: ritka kaleidoszkópot vesz a kezébe. És arra szeretnénk rávenni minden holland-magyar érzékenységgel megáldott érdeklődőt, hogy fedezze fel a pillanatkép által felvillantott látvány rejtett összefüggéseiben megtapasztalható Magyarország-képet.”

Lapozzon bele!

Jelzet: Gc 2r 136

 

A díszalbumhoz ezúttal kérésünkre Dr. GERA Judit tanszékvezető asszony (ELTE, BTK Néderlandisztikai tanszék) készített tartalmi összefoglalót:

„Henry J. van Noppen fényképalbuma izgalmas keveréke a kultúrtörténeti áttekintésnek, a magyar vidék szociografikus tanulmányának és egy Budapestről szóló útikalauznak. A szerző eredendő szimpátiával viseltet Magyarország iránt, melyhez a büszke és lovagias tartást asszociálja. Ezt illusztrálandó az első fényképen egy ó-magyar lovagvár megfigyelő tornya látható. Vonzódásának másik oka a 20-as évekbeli Magyarország helyzete: a trianoni elcsatolások utáni kifosztott ország helyzete. Az e feletti megrendülés vörös fonálként húzódik végig a művön. Retorikájában érdekes módon keveredik holland arisztokrata és minden bizonnyal katolikus háttere egyfajta romantikával és idealizmussal vegyes, konzervatív Magyarország-képpel, melyből nem hiányzanak a felvilágosult, nyugati polgári kultúrából eredeztethető kritikai megjegyzések sem, mégis túlnyomórészt a korabeli uralkodó, magyar nacionalista, jobboldali politika diskurzusát veszi át.

A fényképalbum első harmadában erősen vázlatos áttekintést nyújt Magyarország múltjáról, természetesen erősen szelektálva. Azokra a fordulópontokra koncentrál, melyek Magyarországot közelebb hozták az európai civilizációhoz: Szent István tevékenységére, aki meghonosította a kereszténységet, Szent Lászlóra, aki legyőzte a kunokat, valamint Hunyadi Mátyásra, a reneszánsz műveltségű, hat nyelven beszélő, nagyszerű diplomatára, hadvezérre, aki itáliai építészekkel építtette fel budai várát, továbbá a művészet és tudomány mecénása volt. Kiemeli a kódexek jelentőségét, melyekből a Mátyást követő fejedelmek sokat eladtak, néhányat pedig a törökök Konstantinápolyba vittek. Szinte hazabeszél, mikor legszebbnek a brüsszeli misekönyvet tartja, mely a 14. században került oda. Itt nyilvánvaló tévedésről lehet szó, hiszen a szóban forgó misekönyvet Habsburg Mária a mohácsi csata után vitte magával Brüsszelbe.  A németalföldi–magyar kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozza, hogy Németalföld helytartói ezen a misekönyvön tették le esküjüket, és Belgium függetlensége óta ezen esküsznek fel a királyok az Alkotmány betartására. E misekönyv Belgium koronakincsei közé tartozik.

A történelmi áttekintés után áttér a magyar vidéki élet és kultúra bemutatására.  Magyarországot Európa gabonaraktárának nevezi. A holland tájjal összevetve, a magyart tágasabbnak, kiterjedtebbnek találja, mert az nincsen csatornákkal szabdalva. A magyar táj egységének másik oka szerinte a nagybirtok dominanciája – példaként az Esterházy-birtokot hozza – ellentétben a hollandiai kisbirtokkal. Költői képet fest, amikor a magyar tájon ritka víz jelenlétére utaló gémeskutakat emberi ujjakhoz hasonlítja. Dicséri a munkafolyamatok gyorsaságát és a kazlak nagy méretét, mely Hollandiában a sok eső miatt sokkal kisebb. A munkanap hajnali négytől este nyolcig tart. Az önérdekből dolgozó parasztokat, akik a termés 20%-át kapják fizetségül.

Kiemeli a magyar népzene jelentőségét, melyet egyenesen a néplélekből származtat. Felidézi, ahogy a disznópásztor fakürtje este hazahívja a nyájat az egyhangú végtelen síkságon. Ehhez kapcsolódik a hol melankolikus, hol vad népi tánc kultusza, melyhez elég egy-két cimbalom, harmonika és kezdődhet a mulatság. Csárdást járnak elsősorban, ezt a táncot csak a vidékiek táncolják, magas körökben lenézik. Nem igazán érti, hogy a földesurak miért mennek Budapestre, hiszen itt is van változatosság elég.

A földesurakat kritikával is illeti: többet költenek, mint amennyi a vagyonuk, így túl kell adniuk birtokaikon, gyakran lecsúsznak a szegény nemesek közé. Vajon a háború miatt vesztették kedvüket? Nem tudja a választ, de szerinte tény, hogy sok föld cserélt már így gazdát és a régi nemesi birtokokon újgazdagok élnek. Ennek következménye az új földbirtokosok, (többnyire zsidók) elleni feneketlen gyűlölet, ezt azonban olyan bonyolult jelenségnek tartja, hogy tárgyalásába nem kíván belemenni. Nyilvánvaló, hogy ennek taglalása az egész kiadvány propagandisztikus jellegét jelentősen rontotta volna.

Az ezt a részt kísérő fényképeken többek között szabadtéri misére igyekvő mezőkövesdi férfiak és nők, továbbá alföldi parasztok, lovas pásztorok láthatóak népviseletben, a háttérben idilli szénaboglyával, marhanyájjal, gémeskúttal, juhásszal a Hortobágyon.

A kötet harmadik részében Budapesttel foglalkozik. Kísérőjét, Dr. Tuszkai Ödön fürdőorvost is megnevezi, aki marienbadi tevékenysége folytán a hollandok között is jól ismert személy volt. Ő hívta fel Van Noppen figyelmét Budapest építészeti csodáira és ő vezette be a (politikai) társaságba is. A város szerkezetét néhány szóban felvázolva elragadtatással számol be arról, hogy nagy részben utcakővel borított, csodálatos allék, körutak hálózzák be, mint például az Andrássy út. A város leírása ettől kezdve összefonódik az aktuálpolitikai kérdésekkel.

A Parlament épületében a magyarság szimbólumát látja, mely ezer év múlva is ott fog állni a Duna partján a “magyarok” feltámadásának szemtanújaként. Szemben a Parlamenttel a karcsú gótikus stílusban felhúzott régi, Mátyás templom és a Halászbástya mintha azt hirdetnék, hogy a magyar népet nem lehet megfojtani. Ebben olyan biztosan hisz, mint a természeti törvényekben.

Ezt követően leírja az „Einheitliche”-ként emlegetett Egységes Párt tagjaival történt találkozásait. Az album megjelenésekor már elhunyt Lers báró nagy lelkesedéssel beszélt a magyar-holland kereskedelmi kapcsolatok lehetőségéről. Perényi báró volt belügyminiszter az elszakított területek magyar kisebbségeinek sorsát viselte szívén, és abban reménykedett, hogy megéri majd az új Nagy-Magyarország létrejöttét. A volt mezőgazdasági minisztertől, Mayertől hallott a földművelés nehéz helyzetéről, aki lelkesen beszélt azokról a módszerekről, amelyekkel új életet lehetne lehelni a mezőgazdaságba.

Gróf Klebelsberg Kunó, művészeti és tudományos minisztert, a történettudományi társaság elnökét egyszerű, rezervált embernek, a magyar kultúra megtestesítőjének láttatja, aki meg van győződve annak magas rangjáról, tovább akarja fejleszteni azt, mert csak így remél eljutni céljához, kirabolt hazája újjászületéséhez. Mint politikus igyekszik elkerülni a szélsőségeket, sajnálja, hogy akadnak forrófejűek, akik a szélsőségekben hisznek, és így csak veszélybe sodorják az országot. Klebelsberg a miniszterelnök híve és jobbkeze.

Bethlen grófot, az akkori miniszterelnököt középtermetű, kopaszkás embernek írja le, aki szerény, ám energikus benyomást kelt. Bethlen a bizalmasai körében minden gátlás nélkül beszél a mindennapi élet gondjairól, melyeket egyszerűen, gyakorlatiasan kezel. Tisza tanítványaként puritán politikusnak, feddhetetlen embernek látszik. Élénk érdeklődést mutat a holland gyarmati politika iránt, és elismeri, hogy bár a holland kis nép, gyarmatbirodalma mégis világhatalommá tette. Meglepő olvasottságot mutat a holland történelemben, szívesen emlegeti azt a nagyságot és hatalmat, melyet e kis nép egykor a magáénak mondhatott, és amelynek következtében egykor a nagyhatalmak közé tartozhatott Európában. A hollandot Bethlen tetőtől talpig becsületes, munkaszerető, első osztályúan iskolázott kultúrnépnek tekinti, amelynek tehetsége, művészi teljesítménye és kiemelkedő kereskedelmi politikája örök dicsőséget biztosítanak számára. Hozzátette, eljön majd az idő, amikor a holland újra a népek első sorába lép, vezető szerepet fog elfoglalni az európai kultúrtörténetben. Mi magyarok, folytatta, nemcsak történelmileg kapcsolódunk Hollandiához (gondoljunk csak Burgundiai Máriára, akit Pozsonyban koronáztak meg (!) [itt újabb tévedésről van szó: Bethlen itt a már említett Habsburg Máriára gondolhatott, akit viszont Székesfehérvárott koronáztak meg] vagy a Michiel de Ruyter által felszabadított gályarabokra, az Ónodi Országgyűlésre, ahol két holland követ szólamlott fel a magyarok érdekében), hanem más tekintetben is. Örökké hálásak leszünk mindazért, amit Hollandia Magyarországért tett és tesz gondolva itt a szegény és elhagyatott magyar gyerekek háború utáni megsegítésére. Isten áldja Hollandiát és az uralkodó házat – búcsúzott a miniszterelnök.

A többiektől eltérő színfolt a Lukács Györggyel történt találkozás, akit Van Noppen volt művészeti és tudományos miniszterként emleget, alacsony termetű, szellemesen csillogó szemű, élénk tekintetű, kedves mosolyú, különlegesen éles eszű és harcias embernek láttatva. Elbeszélése szerint Lukács szenvedélyesen beszélt a feldarabolás következtében hazáját ért igazságtalanságokról és az utódállamok okozta tarthatatlan helyzetről. Nyomós érvekkel mutatott rá a Trianon okozta hibákra, melyek újra lángba boríthatják Európát. Magyarország ugyan be fogja tartani az aláírt, szégyenletes trianoni békeszerződést, de Lukács szerint nem lett volna szabad az országot ilyen módon kiszolgáltatni a szomszéd államoknak. Itt nem segít az erőszak, mert az csak forradalomhoz vezetne.

Az albumszöveg retorikai kérdésekkel zárul, mely a magyaroknak a hollandok iránti háláját volt hivatva kifejezni; Nem kereszteltek-e el Budapesten egy gyönyörű sétányt Vilma fasornak? Nem szólaltak-e fel azért, hogy a Hollandiából visszajött gyerekek holland nyelvtudását továbbra is fejlesszék a középiskolában?  Budapesten Sebestyén Jenő Holland Iskolát alapított, hogy életben tartsa a Hollandiát megjárt gyerekek holland nyelvtudását, majdnem száz gyerek tanulta itt a nyelvet. Ha ilyesmit tapasztalunk, kétséges lehet-e a hála őszintesége? Nem érdemli-e meg az ilyen nép a segítséget, és megtagadhatjuk-e ezt a kötelességünket?

E kérdéseket követi a köszönetnyilvánítás, mely Dr. Tuszkai Ödönnek, Michiels van Verduynennek, Hollandia kereskedelmi képviselőjének és J. Clinge Fledderus főkonzulnak szólt.

Az album Budapestről szóló részét a város különböző látképeit és nevezetességeit, szobrait, múzeumait, híres épületeit ábrázoló fényképek díszítik.”

 

Lapozzon bele!
Jelzet: G 515

 

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár