Fókuszban az IFLA Világkongresszus, valamint a szlovén könyvtárak a Könyvtár Café rendezvényén

2019. november 13-án került sor a Könyvtár Café újabb rendezvényére az ELTE ÁJK Kari Könyvtárában. A könyvtáros találkozón az érdeklődők két előadást hallgathattak meg.

Kopaszné Szincsok Éva Ildikó, a BTK Néprajzi Intézet Könyvtárának munkatársa és Gyura Eszter, a BGGYK Kari Könyvtár munkatársa az Erasmus+ Program támogatásával Szlovéniába utaztak, ahol a Maribori Egyetem, valamint Ptuj városának könyvtárát látogatták meg az ötnapos program keretében. A könyvtári terek mellett bemutatásra került a COBISS egységes könyvtári rendszer, amelyet minden könyvtár használ Szlovéniában, és amelynek fejlesztése az Egyetemen történik. Az Egyetem Könyvtárában külön tanulói teret alakítottak ki, mely egész nap nyitva tart. Az előadók kiemelték, hogy a Könyvtárban külön tudományterületi szobák találhatók, melyek az adott tudomány elsajátításához szükséges installációkkal, eszközökkel felszerelten állnak az olvasók rendelkezésére.

A második előadásban Szabó Noémi, a TTK Kari Könyvtár vezetője és Szabó Panna, az EKL Gyűjteményszervezési Osztály osztályvezető-helyettese számolt be az Athénban idén megrendezett IFLA Világkongresszusról. A rendezvényen 143 ország könyvtárosai vettek részt. Bemutatásra került az IFLA 2019–2024-re tervezett stratégiája, amely a https://www.ifla.org/strategy oldalon érhető el. A Kongresszuson 22 szekció keretén belül hallgathatták a résztvevők a szakmai előadásokat, a szünetekben pedig rengeteg kiállítóval ismerkedhettek meg. Az előadók külön kiemelték a poszterszekciót, ahol a készítőkkel saját posztereik mellett bárki megvitathatta a kiállított témát, felvetést. A prezentációk fényében világossá vált, hogy érdemes az adatvizualizáció, a kutatási adatok gyűjtése, a digitalizáció országos szintű összehangolása, a felsőoktatási intézmények gyűjteményszervezési munkálatainak összehangolása, a zöld könyvtári szemlélet kiterjesztése, valamint a használók és az olvasók felé folytatott kommunikáció terén fejlesztésekre törekedni. A programon ezúttal is mindenki sok hasznos információval és új ötletekkel gazdagodhatott.