Falfúró (rendező: Szomjas György filmje, 1986)

Folytatódik az ELTE–NFI FILMIO Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Kultikus film a lakótelepek életéről, illetve arról a jellegzetes magyar virtusról, amely az ügyeskedés és a kiskapuk keresésében merül ki. Főszereplőnk, Géza otthon bejelenti a feleségének, hogy eljött az ideje annak, hogy önálló vállalkozásba kezdjen, és elhatározza, hogy falfúró lesz. Vesz egy fúrógépet, és a lakótelepi lakások betonfalába fúr lyukakat, a megrendelő lakástulajdonosok igénye szerint. A megrendeléseket a presszóban veszi fel, ahol sok kismama üti el az időt.

A Falfúró ma már nemcsak a nyolcvanas évek Magyarországának kordokumentuma. Miközben nevetünk a helyzeteken, egyre kellemetlenebbül ismerős lehet az a világ, amelyben mindenki próbál valahogy boldogulni – több-kevesebb sikerrel.

 

Időpont: 2026. szeptember 30.; 18:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, közösségi tér (1053 Budapest, Ferenciek tere 6. földszint)

 

Rendező: Szomjas György

Forgatókönyvíró: Grunwalsky Ferenc, Fekete Ibolya, Szomjas György

Operatőr: Grunwalsky Ferenc

Vágó: Kornis Anna

Zene: Karácsony János

Szereplők: Bán János, Szirtes Ági, Szatler Renáta, Tóth Éva, Andorai Péter, Ujlaki Dénes.

 

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk: Fekete Ibolya, a film egyik forgatókönyvírója, Balázs Béla-díjas filmrendező; valamint Bán János Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Katona József Színház alapító tagja, a film főszereplője.

 

Fekete Ibolya
           Fekete Ibolya
Bán János
               Bán János

 

 

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk: https://www.ajk.elte.hu/falfuro-1986.

A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet