Fogadja örökbe márciusban!

Hevenesi Gábor (1656–1715), jezsuita teológus és történész, 1711 és 1714 között az osztrák–magyar jezsuita rendtartomány tartományfőnöke volt. Előbb Nagyszombatban, majd Bécsben és Grazban tanított. Tanácsadója volt Kollonich Lipót esztergomi érseknek is, akinek megbízásából a magyar történelmi források összegyűjtését kezdeményezte. Az összegyűlt 91 kötetnyi kéziratot ma az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár őrzi.

Igen termékeny szerző volt, több mint harminc könyve jelent meg nyomtatásban. Egyik legjelentősebb műve a bollandisták vállalkozása, az Acta sanctorum inspirációjára született Régi magyar szentség (1692), a magyarországú kötődésű szentek és boldogok rövid életrajzának gyűjteménye. Amores Josephini … (Szent József szeretete…) című műve ugyanebben az évben jelent meg Bécsben Leopold Voigt egyetemi nyomdájában, mely nagy számban adott ki magyar vonatkozású műveket. Bár Szent József kultuszának erősödése Nyugaton már a későközépkortól kezdve megfigyelhető, a Szent Józsefről való írások, elmélkedések igazi aranykora a 16. és 17. századra tehető. Lipót császár (ur. 1657–1705) 1675-ben Szent Józsefnek ajánlotta a Habsburg tartományokat, és elsőszülött fiát is róla nevezte el. Hevenesi szerint – aki a korábbi hagyományra támaszkodik – a szentet anyja fájdalom nélkül szülte, felnőtt férfiként pedig szüzességi fogadalmat tett. Ábrázolásában József egyszerre a Szentcsalád feje és gondoskodó édesapa, aki altatja, eteti, később írni, olvasni, majd ácsmesterségre tanítja fiát. Halálát követően József jegyese, Mária mellett foglalhatta el helyét Krisztus színe előtt. Az 53 rézmetszetet tartalmazó mű végén külön fejezetek szólnak a Szent József tiszteletét terjesztő Avilai Szent Terézről, és arról, hogy nemcsak a jezsuiták, hanem a legkülönbözőbb helyzetű emberek patrónusa.

A kötet ebben az évben az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja. Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe!

Több információért látogasson el honlapunkra: https://konyvtar.elte.hu/hu/tamogatas/egyetemi-konyvtarert-alapitvany/konyv-orokbefogadasi-program

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár