A római jog története és instituciói

Szerző
Földi András - Hamza Gábor
Kiadás ideje
2014
Kiadó
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó
Kiadás helye
Budapest
ISBN
978-963-19-7840-7
Ismertető

E tankönyv - és egyúttal kézikönyv - szerzői arra törekedtek, hogy a római jogot a modern jogok alapjaként mutassák be. Kétségtelen, hogy a római jog anyaga immár másfél évezrede nem változik, rohamosan változik azonban jelenkori világunk, amelynek jobb megértése végett időről időre a római jogról alkotott képünket is meg kell újítanunk. Emellett az elmúlt esztendők kutatásai sok új és jelentős eredményt hoztak, melyeket a jelen kézikönyv szerzői művük megírása során figyelembe vettek.

E munka nemzetközi viszonylatban is jelentős újítása, hogy a szerzők az Európán kívüli jogrendszerekre is kiterjedően, mintegy globális panorámában tárják az olvasók elé a római jog továbbélését a középkortól napjainkig. Másfelől újszerű ez a könyv abban is, hogy a szerzők a római magánjog dogmatikáját a forrásokkal összhangban álló, de modern jogrendszerben ábrázolják. Nagy súlyt kapott az egyes jogi fogalmak pontos definiálása, a jogintézmények dogmatikai lényegének és gazdasági-társadalmi hátterének feltárása is.