Megnyílik új közösségi terünk

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár örömmel invitál minden érdeklődőt 2024. április 25-én 13.00 órától a Book of Your Life projekt keretében kialakított, új hallgatói közösségi terének ünnepélyes megnyitójára és a Dnyeszteri sellő könyvbemutatójára.

A rendezvényen bemutatásra kerül a Book of Your Life interkulturális inklúziós projekt és a Dnyeszteri sellő (Русалка Дністровая), egy magyar vonatkozású ukrán könyvritkaság és kísérő tanulmánnyal ellátott, limitált példányszámban megjelent fakszimile kiadása.

Az eredetileg 1837-ben a Királyi Egyetemi Nyomdában publikált Ruszalka Dnyisztrovaja (Dnyeszteri Sellő) almanach az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Egyetemi Könyvtár és Levéltár gondozásában látott napvilágot hasonmás kiadásban. A kalandos sorsú kiskönyv nemcsak az első népnyelven írott kiadvány lett Galíciában, hanem a nyugat-ukrán területek nemzeti újjászületésének alapja is a 19. században.

Az újonnan átadott közösségi térben megtekinthető James Clifford Viloria doktorandusz (ELTE TTK Földtudományi Doktori Iskola) Liminal Quarters című fotókiállítása.

Részletes program itt érhető el.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Fenntarthatósági témahét – Zöldkönyvtári programok iskolásoknak

A Fenntarthatósági témahét keretében örömmel várjuk általános és középiskolai csoportok látogatását az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár zöldkönyvtári bemutatóin.

 

Restaurátor-műhely a fenntarthatóság jegyében

Restaurátorunk vezetésével a papíröntés és a könyvfűzés technikájából kaphatnak a diákok ízelítőt. Megismerkedhetnek a könyvfertőtlenítés folyamatával és a régi könyvkötészeti eljárásokkal. A restaurátori munka célja természetes anyagok felhasználásával a muzeális gyűjteményünk történeti és esztétikai értékének megőrzése, élettartamának meghosszabbítása különböző restaurálási eljárások és preventív konzerválási technikák segítségével.

Időpontok:

2024. április 24. 10.00–10.30

2024. április 24. 14.00–14.30

2024. április 25. 10.00–10.30

2024. április 25. 14.00–14.30

 

Könyvtártörténeti vezetések

Könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink. A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült könyvtárpalota kivitelezésében a 19. század legkorszerűbb szellőztetési, fűtési és világítási megoldásait alkalmazták. A könyvtári kalauzolás során megtekinthetők az aula oszlopcsarnokában látható sgraffitók, a díszterem tudományokat és művészeteket ábrázoló nőalakjai, valamint Than Mór portréja a középkorú Ferenc Józsefről. Látogatóink bejárhatják az egykori főigazgatói lakás termeit, megcsodálhatják a Perczel László-féle glóbusz rekonstrukcióját, és betekinthetnek Műemlékraktárunkba is, melyet a nagyközönség számára csak különleges alkalmakkal nyitunk meg.

Időpontok:

2024. április 24. 10.30–11.00

2024. április 24. 14.30–15.00

2024. április 25. 10.30–11.00

2024. április 25. 14.30–15.00

 

Fenntartható fejlődés és könyvtárak

Zöldkönyvtári bemutatónkon egy játékos kvíz keretében kiderül, mit tehet egy könyvtár a fenntartható fejlődés céljai eléréséért. 

Időpontok:

2024. április 24. 11.00–11.30

2024. április 24. 15.00–15.30

2024. április 25. 11.00–11.30

2024. április 25. 15.00–15.30

 

További részletek elérhetők a Fenntarthatósági Témahét honlapján és itt.

Minden érdeklődőt szeretettel látunk!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár!

A húsvéti ünnepek idején, 2024. március 29. és 2024. április 1. között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár zárva tart.

Teljes körű szolgáltatásainkkal 2024. április 2-ától ismét a szokott nyitvatartási időben várjuk olvasóinkat.

Minden kedves olvasónknak kellemes és áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

 

 

 

 

 
Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL, Bar. 06103 Johann Ludwig Gottfried: Historische Chronica, oder Beschreibung der fürnemsten Geschichten, so sich von Anfang der Welt, biss auff unsere Zeiten zugetragen…Franckfurt am Mayn: in Wolffgang Hoffmanns Buchdruckerey, MDCXLII [1642],32.

Ünnepi nyitvatartás

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2024. március 15-én (péntek) és 2024. március 16-án (szombat) a nemzeti ünnep alkalmából zárva tart.

Hétfőtől (2024. március 18.) a szokott nyitvatartási rend szerint várjuk olvasóinkat.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

1% – A könyvtárért

A 2018-ban Magyar Örökség díjat és az Egyetemi Könyvtári Szolgálat részeként Minősített Könyvtár címet, 2020-ban pedig EFQM „Elkötelezettség a Kiválóságért” tanúsítványt elnyert ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár küldetésének érzi, hogy a hazai kutatásban, oktatásban résztvevőket hazai és külföldi szakirodalommal lássa el, és bekapcsolja a tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe. Az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása, kulturális értékeink megóvása, digitalizálása, valamint a modern technológiai eszközök beszerzése és a folyamatos szolgáltatásfejlesztés megvalósítása érdekében most Ön is tehet. Kérjük, adója 1%-ának felajánlásával támogassa az Egyetemi Könyvtárért Alapítványt!

A 2005-ben alapított Egyetemi Könyvtárért Alapítvány az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár technikai korszerűsítése, szolgáltatásainak bővítése és állományának védelme céljából jött létre. A könyvtárban őrzött több mint másfél millió dokumentumot felölelő, a nemzeti kulturális örökség részét képező muzeális állomány európai viszonylatban is jelentős, ezért közös felelősségünk ezeket az értékeket megőrizni a felnövekvő generáció számára.

Dr. Kiszl Péter kuratóriumi elnök vezetésével a közhasznú szervezet jelentős mértékben támogatja a könyvtár értékmentő tevékenységét. A megkülönbözetett figyelmet, állandó állagmegóvást igénylő gyűjtemény köteteinek restaurálása érdekében az alapítvány könyv-örökbefogadási programot indított el. Emellett hozzájárul az Egyetemi Könyvtár és Levéltár értékeit népszerűsítő és a könyvtárszakmai munkát prezentáló rendezvények szervezéséhez, a könyvtár ritkaságait és az egyetemi kulturális értékeket bemutató falinaptár, az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei és a könyvtár kincseinek megismertetését szolgáló nyomtatványok megjelentetéséhez, valamint a szakmai munkát segítő vagy szolgáltatás-bővítést lehetővé tévő technikai eszközök beszerzéséhez.

Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatási lehetőségeiről itt olvashat bővebben.

 

Egyetemi Könyvtárért Alapítvány

1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

Tel: +36 1 411 6738

E-mail: alapitvany@lib.elte.hu

Adószám: 18121362-1-41

Számlaszám: 12010532-00120645-00100003

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár Konstantinápolyból érkezett középkori kódexei – Elérhető a könyvtár új naptára

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2024. évi naptára a magyar–török kulturális évad alkalmából a könyvtár muzeális kiadványainak néhány részletén keresztül az 1877. április végén Konstantinápolyból érkezett középkori kódexeit mutatja be.

A naptár lapjai gyűjteményünk és kulturális javaink sokszínűségéből nyújtanak ízelítőt tíz 13–15. századi kódexből válogatva. 1877 április végén egy vonat faládájában 35 kódex érkezett Budapestre Isztambulból, Bécsen keresztül. A kéziratok, melyeket az akkori tudományos vélemény szerint az oszmánok Buda elfoglalásakor vittek magukkal Mátyás király könyvtárából hadizsákmányként Konstantinápolyba, II. Abdülhamid szultán ajándékai voltak a magyar egyetemista ifjúságnak. Az ajándékozás közvetlen előzménye egy baráti gesztus volt. A gyengülő Oszmán Birodalommal szemben az Osztrák–Magyar Monarchia és az Orosz Birodalom fokozatosan közeledett egymáshoz, majd amikor az oroszok az oszmán területek újabb részét foglalták el, az utóbbiak mellett 1876 őszén szimpátiatüntetéseket tartottak Budapesten. A Királyi Tudományegyetem hallgatói díszkardot készíttettek és nyújtottak át az oszmán fővezérnek. Válaszként az Egyetemi Könyvtárba kerülő kódexek közül ma 14-et tartunk biztosan korvinának. Az azonosításukat nehezíti, hogy nem tudható, eredetileg melyik kéziratnak volt korvinakötése, mivel azokat Isztambulban zöld, piros vagy fehér bőr egyenkötésbe újrakötötték. Találunk köztük klasszikus történelmi és retorikai műveket éppúgy, mint keresztény filozófiával vagy középkori sebészettel foglalkozót; sőt, még olyan „kortárs” irodalmat is, mint Dante Isteni színjátéka. A naptár elektronikus változata itt tölthető le.

A reprezentatív falinaptár a Miniszterelnökség fejezetet irányító szerve alatt a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatásával jelent meg.

Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatási lehetőségeiről honlapunkon, könyv-örökbefogadási programunkról pedig itt talál bővebb információkat.

 

 

A kiadványt támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Karácsonyi nyitvatartás

Könyvtárunk 2023. december 23. és 2024. január 1. között zárva tart, 2024. január 2-ától ismét várja olvasóit.

Minden kedves olvasónknak boldog, áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL