Az ELTE EKSz második könyvtárszakmai napjának összefoglalója a Könyvtári Levelező/lap című folyóiratban

Az Egyetemi Könyvtár 2012. november 8-án második alkalommal rendezte meg az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat őszi szakmai napját Hagyományok és kihívások címmel. A szakmai nap célja, hogy az EKSz könyvtáraiban folyó szakmai műhelymunkát, a kollégák eredményeit és a kihívások által generált megoldási kísérleteket bemutassa a szakmai nagyközönség és az érdeklődők számára.

A rendezvény előadásainak összefoglalója Kálóczi Katalin szerkesztésében a Könyvtári Levelező/lap 2012/12 számában olvasható.

A szakmai napon elhangzottak közül a 2012/12. szám Műhely rovata Kiszl Péter előadását közli, a 2013/1. tervezett számban pedig Boda Gáborné Köntös Nelli előadása lesz teljes terjedelmében elérhető.