Országos Könyvtári Napok az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Az Országos Könyvtári Napok programsorozat az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében idén már tizedik alkalommal kerül megrendezésre. Az ELTE Egyetemi Könyvtár 2016. október 6. és 8. között várja izgalmas, ismeretterjesztő programokkal az érdeklődőket.

Nagy Könyvtári Beavatás során a letűnt idők hangulatával ismertetjük meg látogatóinkat a Múltidéző témakör keretében kiállított fotóinkon keresztül, melyek az Egyetemi Könyvtár egykori arculatát idézik fel. A kiállítás megtekintői egy virtuális időutazáson vehetnek részt, mely során múlt és jelen fonódik össze szemük előtt.

A könyvkötészet világában barangolva vendégeink múltidéző eszközökön, préselő és aranyozó gépeken keresztül betekintést nyerhetnek a kötészet mesterségébe. A vezetést követően a résztvevők bizonyosan más szemmel tekintenek ezentúl minden kötetre. Az időben még visszább ugorva az ősi kínai papíröntés fortélyait leshetik el az érdeklődők restaurátorunk bemutatóján keresztül, megismerhetik továbbá a legnagyobb kihívást jelentő könyv restaurálásának műhelytitkait, a könyvfertőtlenítés és a könyvfűzés technikáját.

Könyvtártúráink során lehetőség nyílik az aulától a kupoláig bebarangolni a műemléképület titkos szobáit, az egykori főigazgatói lakosztály díszes termeit és a műemlékraktár helyiségét. A könyvtárpalota méltán világhírű Dísztermének rejtélyei is feltárulkoznak szakértőink vezetése és a mennyezetfreskók múzsái ihletése nyomán.

Könyvtári legek napján bemutatjuk legkisebb és legnagyobb, legrégibb és legfiatalabb, legkeresettebb és leginkább elfeledett könyveinket, valamint elkalauzoljuk halott könyvtárunkba. Az igazán kíváncsiakat beavatjuk a nagy titokba, hogy mi lesz azzal a rengeteg könyvvel, melyek felett az idő ítélt, és már nem kellenek senkinek. Megmutatjuk ugyanakkor a fiatal nemzedéknek, miként hordozza könyvtárunk magában a jövő ígéretét.

 

Részletes program:

2016. október 6. (csütörtök) Múltidéző

  • 09.00-16.00 Fotókiállítás – Az Egyetemi Könyvtár épülete (Vezető: 15.00 és 16.00 óra körül Könyvtárvezetéshez kapcsolódva Cséka György rövid bemutatóival) Helyszín: Tanácsterem
  • 10.00-10.30 Barangolás a könyvkötészet világában (Vezető: Kovács Szilvia / Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 11.30-12.00 Barangolás a könyvkötészet világában (Vezető: Kovács Szilvia / Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 13.30-14.00 Restaurátor-műhely bemutatása (Vezető: Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 14.30-15.00 Restaurátor-műhely bemutatása (Vezető: Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 14.00-15.00 Könyvtárvezetés (Vezető: Varga Klára) Helyszín: Könyvtárépület
  • 15.00-16.00 Könyvtárvezetés (Vezető: Széles Ágnes) Helyszín: Könyvtárépület
  • 15.00-17.00 Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának bemutatása és dísztermi kalauzolás jelnyelvi vezetéssel (Vezető: Franyó Borbála) Helyszín: Soá-terem, Díszterem (16.00-17.00)

2016. október 7. (péntek) Könyvtári legek

  • 10.00-10.30 Barangolás a könyvkötészet világában (Vezető: Kovács Szilvia / Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 11.30-12.00 Barangolás a könyvkötészet világában (Vezető: Kovács Szilvia / Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 14.30-15.00 Restaurátor-műhely bemutatása (Vezető: Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 15.00-16.00 Könyvtárvezetés a könyvtári legek bemutatásával (Vezető: Széles Ágnes) Helyszín: Könyvtárépület
  • 16.00-17.00 Könyvtári legek bemutatója izgalmas, játékos feladatokkal (Vezető: Cséka György) Helyszín: Könyvtárépület

2016. október 8. (szombat) Mozdulj ki!

  • 10.00-10.30 Barangolás a könyvkötészet világában (Vezető: Kovács Szilvia / Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 11.30-12.00 Barangolás a könyvkötészet világában (Vezető: Kovács Szilvia / Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely
  • 10.00-11.00 Könyvtárvezetés (Vezető: Varga Klára) Helyszín: Könyvtárépület
  • 11.00-12.00 Könyvtárvezetés (Vezető: Széles Ágnes) Helyszín: Könyvtárépület
  • 12.00-13.00 Könyvtárvezetés (Vezető: Kazimír Edit) Helyszín: Könyvtárépület
  • 13.00-14.00 Könyvtárvezetés (Vezető: Széles Ágnes) Helyszín: Könyvtárépület
  • 14.00-15.00 Könyvtárvezetés (Vezető: Varga Klára) Helyszín: Könyvtárépület
  • 14.00-14.30 Restaurátor-műhely bemutatása (Vezető: Szalaváry Miklós) Helyszín: Restauráló műhely

Folyamatos program

2016. október 6-7.  09.00-16.00, 2016. október 8. 10.00-15.00

Fotókiállítás – Az Egyetemi Könyvtár épülete (Könyvtárvezetésekhez kapcsolódva Cséka György rövid bemutatóival) Helyszín: Tanácsterem