2022. augusztus 1. és 2022. szeptember 3. között könyvtárunk és az Eötvös-kiállítás zárva tart.

Amit az Egyetemi Könyvtárról tudni érdemes. A díjnokokról, Egerváriról és Pádlyról

A könyvtár „hányattatott sorsú” kishivatalnokairól Dümmerth Dezső már megírta a magáét. Ezek azok a kishivatalnokok voltak, akik a ranglétra legalján kezdték, nem ritkán nagy tudású, alapvetően szorgos, igyekvő tisztviselők, közöttük sokan egyéb lehetőség híján, életük végéig a könyvtár szolgálatában maradtak. E hivatalra pályázók előrelépésnek első stációja volt tehát a díjnokság, a napi és a véglegesített. Toldyt, Horvátot, Szinnyeit, Szilágyit kinevezték. A díjnoksorsot Egervári Potemkin Ödön (EPÖ), Kudorával, Pádly Lajossal és Horváth Ignáczzal (a későbbiekben Tetzel Lőrinccel, Barbul Jenővel, és Vértessy Miklóssal együtt osztotta). Egervári idején 15 fő pályázati anyagának mérlegelése után esett rájuk a kompromisszumos választás. Kompromisszumos annyiban, amennyiben Szinnyei, Horváttal ellentétben, nem Egervárit pártolta. EPÖ a belső hivatali hierarchiának kevés híján ugyanazokat a lépcsőfokait járta meg, mint pl. Kudora Károly díjnok, könyvtári tiszt. Előmenetelre azonban csak a szolgálati hely üresedésével nyílt módja, akkor sem automatikusan. A könyvtár és a hivatal kevéssé volt érzékeny az egyéni teljesítmények, fontos egyéb ismeretek honorálását (műveltség, irodalmi tevékenység, nyelvismeret, iratolvasási gyakorlat stb.) illetően. Ezt gyakorlatilag a jelentkezőtől annak beosztásától függően-függetlenül elvárták, tudomásul vették. Gyakran az igazgatók (Horvát, Szinnyei, Szilágyi) kifejezetten támogató felterjesztései ellenére. A hivatali emelkedés és az ezzel járó anyagi dotáció ritka volt, néha csak késői „ajándék”, mint ez Egervári esetében történt. Csak az idős, beteg Pádly, akkor már irodavezető, halálát követően került rá sor.

 Esetükben is, akár a szolgáknál, visszatérő, állandó kísérői voltak a belső hivatali levelezésnek a rendkívüli folyamodások. Kérvények, felterjesztések: drágasági, lakhatási, temetési, árvasági, ruha-, és egyéb segélyek, lakáspótlékok, kiegészítések, jutalmak napidíjon fölül, éves díjemelési kérelmek, amelyek minden alkalommal szorgosan meg járták a hivatali szolgálati utat (kérvényező, könyvtárigazgató, Egyetemi Tanács,Vkm). Oda és vissza igénybe véve a kérelmező idejét és türelmét egyaránt.

19 évnyi szolgálat kellett ahhoz, hogy Egervári, aki napidíjasként kezdte, a hivatali ranglétrán egyre följebb lépve röviddel halála előtt a II. tiszti kinevezéséig eljusson. Hivatali útja sok dologban közös volt Pádlyéval, aki díjnoktársa volt. (Pádly írta kettejük valamennyi közös segély-, és egyéb kérvényeit!).

A napidíjas lét feltételei meglehetősen kemények voltak. A kapott 1ft 50 kr ugyanis csak munkával töltött napokra járt. A díjnok, ahogy a Czuczor-Fogarasi (1862) fogalmaz oly alsóbb rendű hivatalbeli tisztet, és írnokot, - jelentett - ki napi díjért, napi fizetésért dolgozik.” Az állomás ugyan tiszti rangnak minősült, de a díjnok státusza (lényegében az 1897. XXIV. t.-c. előtt időkig) csupán igen szerényen dotált kishivatalnokot jelentett. Csak jóval később, az 1890-es évek végére érte el a napidíjak minimuma fővárosban az 1 frt-t, vidéken pedig 80 kr-t. Csak ekkorra vált az „állomás” megítélése olyanná, hogy állami tisztviselői állások betöltésénél előnyt jelenthetett. Csak ekkorra számíthatott az díjnok arra, hogy igazolt betegség esetén megkapja a betegség első hónapjára teljes napidíját, a további két hónapban annak 50 százalékát, míg ha a betegség három hónapnál tovább tartott, napidíját beszüntették, igaz, csak akkor bocsátották el, ha további három hónapon belül szolgálattételre nem jelentkezett.

1877. 08. 18.-án Szinnyei együtt terjesztette fel Egervárit és Pádlyt napidíjemelésre.

1878 februárjában e két díjnok folyamodványt nyújtott be feletteseihez. Ketten”jegyezték” azt a kérvényt, amelyet a vallás és közoktatási miniszternek, Trefortnak címeztek, s amelyben tiszteletreméltó alapossággal vették számba, mi minden indokolhatná, hogy napidíjukat 1 ft 50 kr-ról 2 ft-ra emelje a minisztérium.

  1. „A főváros szerte tapasztalható drágaság ellehetetlenülésükhöz vezet. Nem lehet hivatali szándék az, hogy ez megtörténjen.
  2. Állami szolgálatban másutt (pl. a Nemzeti Múzeumnál) a díjnokok 5 órai munkáért részesülnek 1 ft 50 kr, ill. nem ritkán 2 ft-nyi napidíjban, ezzel szemben az EK-ban 8 órai munkáért jár ennyi bér.
  3. A könyvtári munkához nem elég a puszta írástudás, mint ez általában díjnokokkal szemben elvárás, egyéb qualifikátió is szükséges, úgymint nyelvismeret, irodalmi tájékozottság, illetve szorgalom, pontosság, szakszerűség.
  4. Jól felfogott állami érdek is lehetne, hogy a hivatalnok a tőle telhető legtöbbet nyújtsa, mert ezzel mindkét fél jól járhatna.
  5. Az ötödik tulajdonképpen nem is érv, a legfőbb tisztséget viselő Nagyméltóságú” vkminiszter, méltányosságára és igazságérzetére történt hivatkozás.”

Foglaljuk azért még egyszer össze, tehát a drágaság, a más mértékadó intézményekben (!) tapasztalható kedvezőbb bér- és munkaviszonyok, a látens tudás nem, vagy nem kellő értékelése, a feltételezett jól felfogott állami érdek (!) és a méltányosság, valamint az igazságérzet, melyet hivatali elöljáróik részéről szintén feltételeztek ügyükben.

A kérelem mellé tett felterjesztés szerint „szorgalmas és odaadó munkásságuk” tekintendő, melyet a könyvtárrendezés során tanúsítottak. A dolog „meghallgatás” nélkül maradt, a napidíjat nem emelték meg, igaz, 50.- 50 ft jutalommal honorálták a hivatalnokok buzgalmát.  A levelezés elhúzódott.

1880 elején (01. 06.) EPÖ és Pádly újabb kérelmet intézett a miniszterhez:

„Kegyelmes Urunk! Alig szükséges talán említenünk, hogy azon okok, melyek napidíjainknak felemelése tárgyábani ismételt kérelmezésre vezettek, mai nap is fenn állanak, sőt a napról napra növekedő drágaság s a példátlan szigorral beköszöntött tél következményi folytán még inkább fokozódtak.”  Az esetleges emeléshez arányított segélyt próbáltak kieszközölni.

1880 végén (dec. 01) újabb kérvény született a „Nagyságos Miniszterhez”. Ismét pontokba foglalt indokokkal:

„a.) mert a folytonosan emelkedő drágaság mellett 1 fr. 50 krnyi napidíjunkból megélni teljes lehetetlen.

b.) mert a tél beálltával meleg ruhát, tüzelőszert s más efféle szükségeseket beszerezni szinte a lehetetlenséggel határos.

c.) mert egész napi elfoglaltságunk által minden nemű mellékes keresetből ki vagyunk zárva.

d.) mert mint napidijnokok állásunknál fogva minden hitelből kizárva, nem vagyunk azon helyzetben, hogy a legsanyarúbb helyzetben akárcsak a legcsekélyebb kölcsönnel is segíthetnénk magunkon.

e.) mert már ötödik éve, hogy buzgalommal és kitartással szolgáljuk a Könyvtárt,

és végre

f.) mert eddig is kegyes volt Excellentiád helyzetünk tekintetbe vételénél, bennünket  ismételten segélyben részesíteni […]”

Szilágyi a” gyorsan és pontosan” végzett rendezési munkálattokért 100-100.- frt, vagy legalább 80-80 frtnyi segély megadását támogatta, ill. kérte hódolattal.  A minisztérium 90-90 frt megadása mellett döntött, végül, 2572. sz. (1881. 02. 18.) levelében Trefort jelezte, hogy a díjnokok napidíját 1881. jan. 01-től 1.- frt 75 kr-ra emelik, az addig nyújtott évi 1000 ftnyi átalányt beszüntetve.

Ötévnyi levelezés, érvekkel körbe bástyázott kérelem, több támogató felterjesztés eredményeképpen mindössze 25 krajczárnyi napi díjemelést sikerült kiharcolniuk. A fentieket tekintve, talán ott maradtak, ahol voltak.

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Kép: Egervári Potemkin Ödön, Vasárnapi Ujsaág 1895. 42. évf. 9. szám.