Felcsendülő hangok – A Fesztivál Akadémia Budapest sétakoncertje az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Nagyolvasója ad helyszínt a Fesztivál Akadémia Budapest 2021. július 23-án 15.30 órától megrendezésre kerülő koncertjének.

A koncerten többek között Machaut Három ballade és Xenakis Dhipli Zyia című darabjai, valamint hegedűre és csellóra szerzett duók csendülnek fel.

A Fesztivál Akadémia Budapest művészeti vezetői Kokas Katalin és Kelemen Barnabás, az Egyetemi Könyvtár és Levéltárban tartandó koncert a Sétakoncertek című rendezvénysorozat keretében valósul meg.

A Fesztivál Akadémia Budapest koncertjeiről honlapjukon kaphatnak részletesebb tájékoztatást.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

K21 beszámoló nap – Eredmények a minőségfejlesztés tükrében

A járványügyi helyzetre való tekintettel a K21 Minőségirányítási Koordinációs Bizottság idei második negyedéves beszámolójára Teams-megbeszélés keretében került sor. A munkacsoportok vezetői beszámoltak az elmúlt negyedév eredményeiről, a folyamatban lévő munkákról és változásokról.

A K21 Minőségügyi Koordinációs Bizottsága megköszönte Kálóczi Katalin, a K21 alapítójának több mint egy évtizedes eredményes munkáját, és nyugdíjba vonulása alkalmából további sok sikert kívánt célkitűzései megvalósításához.

Megújult az Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ) honlapja, mely áttekinthető és az ELTE-arculatához illeszkedő, felhasználóbarát formában mutatja be a könyvtári hálózat szolgáltatásait. Megtörtént az EKSZ kommunikációs stratégia felülvizsgálata is, az aktualizált dokumentum a helyzetelemzéssel és intézkedési tervvel együtt a Könyvtári Tanács által is elfogadásra került a 2021. június 18-ai ülés keretében. A dokumentumok elérhetők az EDIT-repozitóriumban. A kommunikációs kultúra fejlesztése érdekében a belső kommunikációra nagyobb hangsúlyt helyezve rövid animációs film keretében is tájékoztatást nyújtunk munkatársaink számára a Kolibri-levelezőlistán.

Elkészült a 2020 novemberében az Eötvös Loránd Tudományegyetem által összeállított oktatói igény- és elégedettségi mérés eredményeinek kiértékelése. A felmérés alapján mind az oktatók, mind a kutatók, mind pedig az oktatást és kutatást támogatók elégedettek a könyvkölcsönzési, az elektronikus és a személyes tájékoztatással. A járványhelyzet és a távoktatásra való átállás miatt számottevő növekedés figyelhető meg a könyvtárak online szolgáltatásainak használatában. A válaszadók a könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatban az elektronikusan elérhető folyóiratok választékának bővülése és a folyóirat-kölcsönzés biztosítása terén fejezték ki elégedettségüket, ugyanakkor igényelnék néhány további speciális adatbázishoz való hozzáférés lehetőségét.

A 2021. évi hallgatói igény- és elégedettségi merés eredményeinek kiértékelése folyamatban van, az eredmények várhatóan ősztől válnak publikussá. Az EKSZ szervezeti kultúra felmérési eredményei szintén összesítés alatt állnak.

A folyamatleírások, a folyamatleltár, valamint a kulcsfolyamatok felülvizsgálatát folyamatosan végzi a folyamatirányítási munkacsoport. A zöld könyvtár munkacsoport tagjai pedig egy zöld virtuális gyűjtemény kialakításán dolgoznak, melynek keretében összegyűjtötték a témához kapcsolódó nyomtatott forrásokat. Az akadálymentes könyvtár csoport komplex, folyamatosan aktualizálható akadálymentes könyvtárhasználati útmutató összeállítását végzi, távlati terveik között egy érzékenyítő tréning szerepel, melyet az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodával együttműködve a könyvtáros munkatársak részére szerveznek várhatóan a jövő nyárra. A Könyvtári Intézet Marrákesi szerződés – jogosított szervezetek regisztrációja című felhívása alapján átfogó ajánlást készítettek, melynek eredményeként az olvasási nehézségekkel küzdők ellátása érdekében az ELTE könyvtárai a hozzáférhető formátumú rekordjaikat feltöltik a Magyar Országos Közös Katalógus adatbázisába.

Újabb fejlesztéseinkről és eredményeinkről portálunkon hamarosan friss hírrel jelentkezünk.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Megújult Kellegykönyv szolgáltatásunk

Felhasználóink visszajelzéseire reagálva megújítottuk Kellegykönyv szolgáltatásunkat, melynek segítségével megvásárlásra javasolhatnak könyveket, ha azok könyvtárunkban nem fellelhetőek.

A leegyszerűsített felület mostantól honlapunkon keresztül érhető el. Olvasójeggyel történő hitelesítést követően, néhány mező kitöltésével biztosítunk lehetőséget beszerzési javaslatok küldésére.

Minden beérkező kérést gyűjtőkörünk figyelembevételével és a beszerzési lehetőségekhez képest igyekszünk a lehető leghamarabb teljesíteni, s erről folyamatosan tájékoztatjuk az igénylőt. Belföldi könyvek esetében minimum 2 hét, külföldiek esetében minimum 4 hét várakozási időre lehet számítani.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Levéltárunk kiadványai a VII. Középkoros Könyvbörzén

2021. július 2-án, pénteken 15.00 és 19.00 között a Magyar Nemzeti Levéltár Pest megyei Levéltárban (Budapest IX. ker., Vágóhíd u. 7.) rendezik meg a VII. Középkoros Könyvbörzét közel húsz könyvkiadó részvételével. A rendezvényen levéltárunk „Magyarországi diákok középkori egyetemeken” című sorozatában megjelent legújabb kiadványai is elérhetőek lesznek. 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Pálos dokumentumaink a Pálosok című időszaki kiállításon

Pálosok címmel rendtörténeti kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban 2021. június 15. és 2021. szeptember 12. között, melyen számos könyvtárunkban őrzött pálos kézirat és nyomtatvány is bemutatásra kerül, többek között az A 115 jelzetű kézirat, a Cod. Lat. 115 és a Cod. Lat. 131 jelzeten nyilvántartott kódexek.

A pálos rend alapítójának, Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás átfogó képet ad az egyetlen magyar alapítású és máig működő férfi szerzetesrendről. Az 1250 körül alakult rend napjainkban közel félezres létszámmal, négy kontinensen, tizenhat országban van jelen.

Tekintve, hogy a rend magyar eredete és a magyar rendtartomány története kevéssé ismert, a kiállítás elsősorban a pálosok magyar királyságbeli és újkori életét mutatja be, kiemelve a lengyel központ történeti szerepét is (Częstochowa). A kiállított tárgyak (régészeti leletek, középkori kéziratok, újkori nyomtatványok, liturgikus tárgyak, számos szobor, festmény és metszet) a rend gazdag örökségéről tanúskodnak.

További részleteket itt talál.

Illusztráció szerzője, forrása:
Graduale Romanum Ordinis Pauli Primi Eremitae monasterii S. Egidii de Uyhel, liturgikus énekeskönyv, újhelyi [Sátoraljaújhely] pálos monostor, 1623.

Elkészült az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat új kommunikációs stratégiája

A Könyvtári Tanács egyhangúlag elfogadta az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat új kommunikációs stratégiáját.

Magyarországon első könyvtárként az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ) nyerte el az EFQM „Elkötelezettség a Kiválóságért” tanúsítványt a 2020. évben. A pályázat keretében, az EKSZ kommunikációjának fejlesztését célzó projekt részeként, kérdőíves felmérések alapján intézkedési terv készült az intézményi hálózat kommunikációs kultúrájának folyamatos fejlesztésére, a rendelkezésre álló lehetőségek hatékonyabb használatára, a kommunikációs stratégia aktualizálására és az információközvetítés átstrukturálására.

A kitűzött célok megvalósítása érdekében megalakult a Könyvtári Tanács Kommunikációs Koordinációs Bizottsága, melynek küldetése a rendelkezésre álló erőforrásokkal az EKSZ folyamatos minőségfejlesztésének és célcsoport-orientált kommunikációjának támogatása.

A Kommunikációs Koordinációs Bizottság első feladataként, széles körű helyzetelemzést követően készítette el az EKSZ kommunikációs stratégiáját és a hozzá kapcsolódó intézkedési tervet, melyet a Könyvtári Tanács a 2021. június 18-ai ülésén egyhangúlag fogadott el. A dokumentumok elérhetők az EDIT-repozitóriumban.

További eredményeinkről honlapunkon és hírleveleinkben folyamatos tájékoztatást adunk.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKSZ

Webinárium: A MetaCore-alkalmazás bemutatása

Az EISZ Titkárság és a Clarivate Analytics webináriumot szervez 2021. június 21-én. Az előadás során bemutatásra kerül a betegségek és hatóanyagok kutatására szolgáló MetaCore-alkalmazás és használata. 

Az előadás angol nyelvű, időpontja és címe:

2021. június 21. (hétfő), 14.30–15.30 MetaCore  – Your web-based bioinformatics suite for ingesting and analysing OMICS data and exploiting manually curated pathways

Bővebb információ és regisztráció a linken keresztül érhető el.

Illusztráció szerzője, forrása:
https://clarivate.com/

Emlékhelyek Napja az ELTE-n

A 2021. június 20-án, vasárnap megrendezésre kerülő Emlékhelyek Napja rendezvényen az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelmi emlékhelyei is megnyitják kapuikat.

Az 1800-as évek második felében kialakított Trefort-kert a magyarországi természettudományos-műszaki képzés központjaként működött, nevét a campus létrehozását támogató Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterről kapta. Az ELTE BTK campusán 16.00 órakor induló sétán Kósa-Grimm András Kristó történész és az Egyetemi Könyvtár és Levéltár muzeológusa, Schlay Georgina mutatják be az épületek és emlékművek történetét, az ezekhez kapcsolódó különleges emberi sorsokat, többek között Eötvös Loránd kivételes életútját.

Bővebb információ és regisztráció: https://btk.elte.hu/emlekhelyek-napja-2021

ELTE BTK D-épület

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

A pontosság bűvöletében – Virtuális túra

Elérhetővé vált A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága című népszerű időszaki tárlatunk virtuális változata.

A kiállítás Eötvös Loránd családi örökségén, életútján, valamint fizikai és geofizikai kísérleti eszközein keresztül enged bepillantást a tudós tanár életébe, tudományos eredményeibe és gondolkodásmódjába, valamint az ezek mögött megbújó mindennapokba.

Virtuális kiállítótereinket bebarangolva – a korabeli dokumentumok és műszerek megtekintése mellett – izgalmas videó- és hanganyagokkal, interaktív játékokkal és kvízjátékkal mélyedhetnek el a fizika és a magyar tudománytörténet egyik legnagyobb alakja világában.

Az öt virtuális tér – Egy kivételes életút, Fizikaszertár, Világraszóló tudomány, Eötvös nyomában, Eötvös sztereóképei – a főoldalról külön-külön megközelíthető, de az előre és hátra mutató nyilak segítségével akár körbe is járható. A modern olvasó (Immersive Reader) funkcióval pedig speciális igényű látogatóink számára nyújtunk támogatást a szövegek felolvasásával.

Fedezze fel Ön is a kiállítás részleteit!

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Üdvözöljük megújult honlapunkon!

Megújult tartalommal és felhasználóbarát megjelenéssel 2021. június 2-ától várjuk az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár önálló honlapján a konyvtar.elte.hu címen. Egy külön főmenüpontból az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ) közös weboldala továbbra is elérhető, de akár önállóan is megnyitható az eltekonyvtarak.elte.hu címről. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, segítve az új portálon történő eligazodást.

Az új portál felületén és a könyvtári honlapokon – az Eötvös Loránd Tudományegyetem arculatához és a modern trendekhez illeszkedve – elért eredményeinket, korszerű szolgáltatásainkat és a működésünkhöz kapcsolódó információkat hiteles és széles palettán tesszük közzé az ELTE-polgárok és partnereink számára.

A weblap elkészítésében az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár számos munkatársa részt vett, figyelembe véve olvasóink és könyvtárhasználóink javaslatait, kéréseit és észrevételeit. Számos szöveget, tájékoztató anyagot és űrlapot újrafogalmaztunk, segítve felhasználóink könnyebb tájékozódását és hatékony kiszolgálását. 

A konyvtar.elte.hu oldal felső sávjában a keresés megkönnyítése érdekében két keresőmezőt helyeztünk el, melynek köszönhetően azonnal böngészhetnek olvasóink a katalógus és az EDIT, valamint a honlap tartalmai között.

A portálon hat főmenüpontba soroltuk a tartalmakat. A Könyvtár menüpontban az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtárhasználatával és a könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze, célcsoportjaink számára tematikusan strukturálva a használható szolgáltatásainkat.

Az egyetem küldetésnyilatkozatához igazodva a Kutatástámogatás, mint a könyvtár kiemelt szolgáltatási profilja, külön menüpontot kapott. A Levéltár menüpont alatt levéltári szolgáltatásainkról és eseményeinkről olvashat, az aloldal a leveltar.elte.hu címről is betölthető. A Támogatás menüpontban pedig az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány célját és munkáját ismerheti meg, illetve tájékozódhat könyv-örökbefogadási programunkról és az adományozási lehetőségekről is. A felületen támogatóink és partnereink számára szintén megjelenést biztosítunk.

A Savaria menüpont az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Savaria Könyvtár és Levéltár oldalára kalauzol.

Új gyűjteményi koordinációs hálózatunkról, melynek küldetése az egyetem által őrzött kulturális örökség feltérképezése és láthatóvá tétele, az Örökség menüpont alatt tájékozódhat. Az Örökség aloldala az orokseg.elte.hu címen is megtalálható.

Az ELTE Könyvtárak menüpont alatt az Egyetemi Könyvtári Szolgálat közös szolgáltatásai, hírei és tagkönyvtári elérhetőségei nyílnak meg. Tagkönyvtáraink az egyes karok igényeire reagálva önálló oldalakat alakítottak ki a kari honlapokon, melyekre továbblépési lehetőséget biztosítunk.

A felület alkalmas egyúttal a legfrissebb információk és a folyamatos minőségfejlesztés során létrehozott szakmai sikerek, dokumentumok és jó gyakorlatok megosztására. Célunk, hogy az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár honlapja egy szakmai tudásmegosztó portálként is működjön.

Weboldalunkról a kultúra iránt érdeklődő, szélesebb közönség számára is tájékoztatást nyújtunk könyvtártörténeti vezetéseinkről, muzeális könyv- és restaurátorműhely-bemutatóinkról.

A hírek és programok megjelenítését szintén megújítottuk. A főoldalról könnyen informálódhat könyvtári, kutatástámogatási és alapítványi tartalmainkról, az olvasóink által leggyakrabban használt felületeket pedig igyekeztünk egyetlen kattintással elérhetővé tenni.

Bízunk benne, hogy új oldalainkon sikerült még inkább felhasználóbaráttá és egyszerűbbé tennünk a keresett információk elérését. Észrevételeit örömmel várjuk, véleményét ezen az űrlapon juttathatja el hozzánk. Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat korábbi weboldala archivált formában a libraryservices.elte.hu címen található.

Kellemes és hasznos böngészést kívánunk!

Illusztráció szerzője, forrása:
konyvtar.elte.hu